Új jelentkező száll versenybe a francia elnöki székért

2016.11.16. 12:11

Emmanuel Macron volt gazdasági miniszter bejelentette, hogy indul a 2017-es francia elnökválasztáson.

Hivatalosan is bejelentette Emmanuel Macron, a posztjáról politikai ambíciói miatt augusztusban lemondott francia gazdasági miniszter, hogy indul a 2017-es elnökválasztáson. Jelölt vagyok az elnökjelöltségre. A remény jegyében" - mondta Bobignyban, Párizs egyik északi elővárosában tartott sajtótájékoztatóján.

Új mozgalmat alapított

Francois Hollande államfő korábbi bizalmasa és gazdasági tanácsadója márciusban önálló politikai mozgalmat alapított En marche (Indulás!) elnevezéssel, amelynek célja felülemelkedni a bal- és jobboldali megosztottságon. A 38 éves szociálliberális politikus a politikai "statu quo meghaladására" szólított fel azért, hogy "képesek legyünk választ adni a XXI. század kihívásaira".

Emmanuel Macron bejelentette, hogy indul az elnökválasztásonForrás: AFP/Alain Jocard

Áprilisban és májusban szavaznak

Franciaországban 2017. április 23-án rendezik az elnökválasztás első, május 7-én pedig a második fordulóját.