Az ENSZ emberi jogi bizottsága elítélte a Krím megszállását

2016.11.16. 11:02

Az ENSZ emberi jogi bizottsága elítélte a Krím megszállását és az ott Oroszország által elkövetett emberijog-sértéseket, és felszólította Moszkvát a jogsértések abbahagyására és a diszkriminatív jogszabályok visszavonására. Az orosz külügy emberi jogi tisztviselője szerint a Krím maga döntött úgy, hogy csatlakozik Oroszországhoz, az ENSZ-határozat politikai indíttatású.

Oroszországot elítélő határozatot fogadott el az ENSZ közgyűlésének emberi jogi bizottsága: a decemberben a közgyűlés elé kerülő szöveg szerint a világszervezet elítéli a Krím félsziget "ideiglenes orosz megszállását", illetve a krími tatárok és más kisebbségek ellen elkövetett jogsértéseket.

A közgyűlés harmadik bizottsága – amely szociális, humanitárius és emberi jogi kérdésekkel foglalkozik –Oroszország tiltakozása ellenére szavazta meg a határozatot, amelyet decemberben a közgyűlés plenáris ülése is szinte bizonyosan támogatni fog.

Moszkva hagyja abba a jogsértéseket! 

A határozatban megerősítették: a bizottság elkötelezett Ukrajnának a félsziget feletti szuverenitása mellett. Felszólították Oroszországot, hogy azonnal vessen véget a Krím lakossága elleni jogsértéseknek, hagyjon fel az önkényes letartóztatások, a kínzások és egyéb embertelen bánásmódok gyakorlatával. A bizottság szorgalmazta továbbá, hogy Oroszország vonjon vissza minden diszkriminatív jogszabályt, köztük kiemelten az orosz legfelsőbb bíróság szeptember 29-i ítéletét, amely szélsőséges szervezetnek bélyegezte és betiltotta a krími tatárok medzsliszét (korábbi önkormányzati és képviseleti csúcsszervét).

Az orosz külügy szerint a Kím akart csatlakozni 

Szerhij Kiszlicja ukrán külügyminiszter-helyettes a szavazás előtt arról beszélt, hogy a Krím félszigeten jelentősen romlott az emberi jogi helyzet a 2014-ben bekövetkezett orosz megszállás után: ítélet nélkül hajtanak végre kivégzéseket, kínzást alkalmaznak, megfélemlítik az embereket, korlátozzák a szabad véleménynyilvánítást.

Ezzel szemben Anatolij Viktorov, az orosz külügyminisztérium emberi jogi osztályvezetője úgy vélte, az ENSZ-határozat politikai indíttatású és egyoldalú szöveg. Hangsúlyozta, hogy a Krím félsziget lakossága "történelmi népszavazáson maga döntött úgy, hogy Oroszországhoz csatlakozik".Oroszország 2014 márciusában megszállta, majd egy helyi népszavazást rendezve még abban a hónapban jogilag is Oroszországhoz csatolta az addig Ukrajnához tartozó félszigetet.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK