Nem épült meg az atomerőmű, hűtlen kezeléssel vádolják a volt szakminisztert

2016.11.17. 16:16

Vád alá helyezte a bolgár ügyészség hűtlen kezelés miatt csütörtökön Rumen Ovcsarov volt gazdasági- és energiaügyi minisztert, amiért több mint 190 millió euró (59 milliárd forint) kárt okozott a bolgár állami elektromos műveknek a fel nem épült belenei atomerőművel kapcsolatban - jelentette a BTA helyi hírügynökség.

Ovcsarov szerint azzal vádolták meg, hogy hozzájárulását adta a belenei atomerőműről szóló első megállapodás aláírásához. Továbbá azt állította: a szóban forgó pénzügyi kár nem az aláírt szerződésből, hanem Boriszov azon döntéséből fakadt, hogy felhagynak a projekttel.

Deljan Dobrev egykori bolgár gazdasági és energiaügyi minisztert is kihallgatásra kérette be péntekre az ügyészség.

Októberben az ügyészség az állami elektromos művek két volt vezetője ellen emelt vádat, akik a gyanú szerint több millió euróval károsították meg a céget egy előnytelen üzlet megkötésével.

Nyugati nyomásra álltak el a szerződéstől

Bulgáriában 2005-ben hirdettek tendert a belenei atomerőműre. A tendert a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern atomerőmű-építő vállalata, az Atomsztrojekszport nyerte meg. A 2008 januárjában aláírt kivitelezési szerződés értelmében az orosz cég két, egyenként 1000 megawatt teljesítményű, harmadik generációs reaktorral szerelte volna fel a létesítményt.

A megállapodás végül nem valósult meg Washington és Brüsszel nyomására, ez utóbbiak ugyanis azt akarták elérni, hogy a balkáni állam csökkentse energetikai függőségét Oroszországtól. A bolgár kormány 2012-ben befagyasztotta a beruházását. A zátonyra futott ügylet nyomán a NEK most 620 millió euró kompenzációt kénytelen fizetni a Roszatomnak, mert a szerződés Szófia hibájából hiúsult meg.