Obamát bírálta az orosz külügyminiszter

Russian President Vladimir Putin held a session of the Russian Federation Security Council landscape HORIZONTAL
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter
Vágólapra másolva!
Bírálta az orosz külügyminiszter Barack Obamát egy Oroszországot érintő nyilatkozata miatt. Szergej Lavrovnak az nem tetszett, hogy Obama óva intette utódját, Donald Trumpot attól, hogy túlságosan Moszkvához közeledjen.
Vágólapra másolva!

Bírálta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Barack Obamát egy pénteki nyilatkozatában amiatt, hogy az amerikai elnök csütörtök este Berlinben arra intette megválasztott utódját, Donald Trumpot, ne közeledjen túlságosan Oroszországhoz.

– mondta az orosz miniszter.

Lavrov ellentmondásosnak tartotta Obama kijelentéseit, mondván: Obama Vlagyimir Putyin elnöknek mindig azt mondta, hogy országaik kapcsolata kulcskérdés a szíriai konfliktus megoldásában.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Forrás: Sputnik/Aleksey Nikolskyi

Lavrov eközben megbeszélést folytatott amerikai kollégájával, John Kerry külügyminiszterrel is. A találkozó után tagadta, hogy Oroszország ezen a héten légicsapásokat hajtott volna végre a szíriai Aleppóban.