Maláj gép: az áldozatok rokonai is beszállnak a roncskeresésbe

2016.11.21. 09:52

Madagaszkárra utaznak a két és fél évvel ezelőtt tisztázatlan körülmények között eltűnt malajziai repülőgép utasainak hozzátartozói, hogy a roncsok után kutassanak, és fényt derítsenek a katasztrófa okaira.

A családtagokat tömörítő Voice 370 nevű csoport bejelentette, hogy négy malajziai, két kínai és egy francia hozzátartozó utazik decemberben az afrikai szigetországba, ahol korábban már előkerültek feltehetőleg az eltűnt utasszállítóhoz tartozó darabok. 

A hétfős csapat december 3-tól 11-ig lesz Madagaszkáron, és megpróbálja majd a helyieket rábírni arra, hogy vegyenek részt ők is a roncsok felkutatásában.

A Malaysia Airlines maláj légitársaság MH370-es, Pekingbe tartó járata 2014. március 8-án tűnt el 239 emberrel a fedélzetén röviddel azután, hogy felszállt Kuala Lumpurban. Egy november elején Ausztráliában közzétett jelentésből az derült ki, hogy az utasszállító magassága meredeken és egyre növekvő mértékben csökkent az eltűnés előtt. 

Tűt keresnek a szénakazalbanForrás: AFP/Abis Julianne Cropley

Ausztrália, Kína és Malajzia 146 ezer négyzetkilométeres területen keresi a roncsokat, a kutatás költsége 160 millió dollár (47 milliárd forint). 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK