Mélypontjára süllyedt a sértegetések miatt az ausztriai elnökválasztási kampány színvonala a Zöldek által támogatott jelölt, Alexander Van der Bellen stábja szerint.

A szabadságpárti Norbert Hofer és Van der Bellen újraindította elnökválasztási kampányát. A két jelölt kisebb-nagyobb szünetekkel nagyjából nyolc hónapja verseng a tisztségért. A megismétlendő második fordulót kevesebb mint két hét múlva tartják.

Az Ö1 közszolgálati rádióban elhangzott tudósítás szerint több városban horogkeresztet és Dávid-csillagot rajzoltak Van der Bellen plakátjaira, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) stájerországi szervezete pedig Van der Bellen hegyekben készült választási kampányának egyik plakátja mellé Adolf Hitler szintén hegyvidéken készült fotóját montírozta, „a beállítást rosszul választották meg” megjegyzéssel. A közösségi médiában közzétett bejegyzést, amelyet Norbert Hofer is elítélt, már törölték.

Alexander Van der Bellent az életkora miatt is sértegetikForrás: AFP/Roland Schlager

Felidézték azt is, hogy Ursula Stenzel, Bécs szabadságpárti városi tanácsosa egy interjúban azt mondta, hogy a gyanú szerint Van der Bellen szülei rokonszenveztek a náci vezetéssel. A jelölt jogi lépéseket tervez az elhangzott kijelentés miatt. 

Ízléstelen és ártalmas

A Van der Bellen kampánystábját vezető Lothar Lockl a történteket ízléstelennek nevezte, és úgy vélte, hogy ennek a választási kampánynak a demokrácia látja kárát.

Tiszteletlenségnek és „piszkos kampánymódszernek” nevezte azt is, hogy az FPÖ elnöke, Heinz-Christian Strache egy internetes közösségi oldalon tett bejegyzésében Van der Bellent életkorára vonatkozó sértésekkel illette. A bejegyzés az FPÖ támogatói körében is tiltakozást váltott ki. 

Norbert Hofer a plakátja előttForrás: APA-PictureDesk/Alex Halada / picturedesk.com/Alex Halada

Kiélezett a verseny

Még mindig igen kiélezett a verseny a két jelölt között. A legutóbbi, vasárnap este közölt felmérés szerint a megkérdezettek 49 százaléka szerint Van der Bellen jobban tudná képviselni Ausztria érdekeit a világban, míg 46 százalék szerint Hofer alkalmasabb erre.

Az államfői tisztséggel járó közvetítői feladatot a válaszadók 52 százaléka szerint a Zöldek által támogatott jelölt látná el jobban, azonban a többség értékelése szerint a legutóbbi televíziós vitában Hofer meggyőzőbb volt.

A májusban tartott második forduló eredményét – amelyben Hofer szoros versenyben alulmaradt – az alkotmánybíróság megsemmisítette az FPÖ indítványa alapján, ezért kell megismételni a szavazást. Az ausztriai államfőválasztás elhalasztott második fordulóját december 4-én tartják.