Minden pap adhat feloldozást az abortuszon átesett nőknek

Vágólapra másolva!
Ferenc pápa véglegesen kiterjesztette az összes római katolikus papra hétfőn az abortuszon átesett nők feloldozásának jogát, amely korábban csak a püspökök és a különleges gyóntatópapok kiváltsága volt. Az egyházfő azonban apostoli levelében megismételte, hogy a terhességmegszakítás „súlyos bűn”.
Vágólapra másolva!

A pápa az abortusz alóli feloldozás jogát ideiglenesen már kiterjesztette az összes papra a tavaly december 8-án kezdődött és november 20-án véget ért különleges jubileumi időszak idejére, de mostani bejelentésével végleg érvényben hagyta a rendelkezést.

A 79 éves argentin származású pápa ugyanakkor ismét határozottan leszögezte, hogy „az abortusz súlyos bűn, mivel egy ártatlan életnek vet véget”. Ugyanakkor „nincs olyan bűn, amelyet ne érhetne és törölhetne el isten kegyelme” – hangsúlyozta.