Megúszta az életfogytiglant a volt egyiptomi elnök

2016.11.22. 09:47

Az egyiptomi semmitőszék eltörölte kedden a Mohamed Murszi ellen tavaly júniusban hozott életfogytiglani ítéletet, amelyet a palesztin Hamász és a libanoni Hezbollah radikális szervezeteknek, valamint Iránnak való kémkedés vádja miatt szabtak ki a hatalomból 2013-ban eltávolított elnökre.

Az al-Ahrám című egyiptomi újság honlapján olvasható beszámoló szerint a testület egyúttal perújrafelvételt rendelt el.

Mohamed Murszi halálos ítéletét már eltöröltékForrás: AFP/Khaled Desouki

A semmítőszék a múlt héten a ma már betiltott Muzulmán Testvériség iszlamista mozgalomhoz tartozó Murszi elleni halálos ítéletet is eltörölte, amelyet szintén tavaly azért róttak ki rá, mert „külföldi fegyveresek” segítségével sokadmagával kitört a börtönből a 2011-es felkelés első napjaiban.

A felkelés után Murszi demokratikus választásokon lett elnök, de hatalmát sorozatos tömegtüntetések után 2013-ban megdöntötte Abdel Fattáh asz-Szíszi tábornok, aki azóta az észak-afrikai ország élén áll.