Újabb bolgár miniszert ellen emeltek vádat

posztszovjet légi armadák, orosz és ukrán légierő, katonai repülőgépek
A fedélzeten tartózkodók nagy százaléka kórházba került Képünk illusztráció
Vágólapra másolva!
Vádat emelt szerdán a bolgár ügyészség Nikolaj Nencsev távozó védelmi miniszter ellen azzal összefüggésben, hogy egy tavalyi megállapodás értelmében orosz helyett lengyelországi szerelők tarthatják karban a bolgár hadsereg állományában lévő MiG-29-es vadászgépeket.
Vágólapra másolva!

A vád szerint a miniszter által megkötött szerződés

veszélybe sodorhatja Bulgária légvédelmét,

mert nem biztos, hogy Lengyelország képes megfelelően karbantartani az orosz gyártmányú vadászgépeket.

A gépek szerelése tavaly őszig Oroszországban történt, ekkor azonban lejárt az erre vonatkozó bolgár-orosz szerződés, és Szófia úgy döntött - feltehetően az akkoriban hűvössé vált bolgár-orosz viszony miatt -, hogy Lengyelországot bízza meg MiG vadászgépeinek karbantartásával.

Se liszensz, se dokumentáció, se alkatrész

A MiG repülőgépgyártó orosz társaság (RSZK) korábban jelezte, hogy nem lehetséges a gépek lengyelországi javítása, mert az orosz fél nem biztosított sem licenszet, sem technikai dokumentációt Varsó számára a hajtóművek javításához, illetve Lengyelországnak nincs joga alkatrészeket biztosítani harmadik országok számára.

Mig-29 Forrás: AFP/Ria Novosti/Anton Denisov

A 2015 októberében született megállapodás értelmében Bulgária két évre kölcsönözhet két vadászgépmotort Lengyelországtól, Varsót pedig megbízzák a bolgár hadsereg állományában lévő hat MiG-29-es gép karbantartásával - becslések szerint - 6,14 millió euró (1,9 milliárd forint) értékben.

A védelmi miniszter többször hangsúlyozta, hogy a Lengyelországgal aláírt megállapodás előnyös Bulgária számára, és a NATO politikájához illeszkedik, amely korlátozni igyekszik Oroszország befolyását.

November 9-én a bolgár védelmi minisztérium új megállapodást írt alá az orosz RSZK vállalattal 10 darab RD-33-as repülőgépmotor szállításáról a MiG-29-esek számára 21 millió euró értékben.

Rájár a rúd a bolgár exminiszterekre

A múlt héten a meghiúsult belenei atomerőmű-projekttel kapcsolatban elkövetett szabálytalanságok miatt indított vizsgálat keretében helyeztek vád alá több volt tárcavezetőt. Deljan Dobrev volt gazdasági, energiaügyi és turisztikai miniszter, Rumen Ovcsarov és Pjotr Dimitrov volt gazdasági miniszterek, valamint Ludomir Velkov és Madrik Papazian, a NEK egykori főigazgatója, illetve igazgatója ellen emeltek vádat az ügy kapcsán.