Drákói szigor jöhet a német menekültpolitikában

Vágólapra másolva!
Közeledik a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) és a Kereszténydemokrata Unió (CDU) álláspontja a migránsügyben, és a testvérpártok Angela Merkel vezetésével megnyerhetik a 2017-es szövetségi parlamenti választást – mondta Horst Seehofer bajor kormányfő, a CSU elnöke a Bild am Sonntagnak. A lap szerint a CDU-ban a kitoloncolási szabályok további szigorításáról szóló terveken dolgoznak, a javaslatok között szerepel egy egyiptomi hazatelepítési központ kialakítása. 
Vágólapra másolva!

A két párt kapcsolatában "örömteli fejlemény" történt – mondta Horst Seehofer a CDU elnökével, Angela Merkel kancellárral négyszemközt folytatott minapi megbeszélését értékelve. Az uniópártok nézeteiben "nagyon konkrét közös pontok" vannak a menekültkérdés, az adó- és a nyugdíjrendszer ügyében.

Mindkét párt kiáll a "bevándorlás egyértelmű korlátozása" mellett,

tízmilliárd eurós nagyságrendű adócsökkentést szorgalmaz, és a nyugdíjasok helyzetének javításáért küzd.

Ezekben az ügyekben tovább kell folytatni a programok egyeztetését – fejtette ki Horst Seehofer.

A menekültválság miatt feszültté vált testvérpárti viszony rendezési folyamatának első lépéseit vázolva elmondta, hogy részt vesz a CDU decemberi kongresszusán a CSU főtitkára és a CSU-s Bundestag-képviselők csoportjának vezetője, Andreas Scheuer és Gerda Hasselfeldt, januárban pedig a két párt vezető testületei a CSU müncheni székházában tanácskoznak a közös választási stratégiáról.

Hozzátette: ha az uniópártok kitartanak a formálódó közös irányvonal mellett, Angela Merkel mint közös kancellárjelölt vezetésével megnyerhetik a jövő őszi Bundestag-választást.

A CDU a december 6-án kezdődő kétnapos esseni kongresszusán az elnökség indítványából ismertté vált részletek alapján az eddiginél élesebb hangnemben foglal majd állást a menekültügyben.

A dokumentum szerint

"nem szabad megismétlődnie" a menedékkérők tömeges, ellenőrizetlen beáramlásának,

ezért szükség esetén újabb nemzeti szintű intézkedésekkel, például tranzitzónák kialakításával kell kiegészíteni a korábbi nemzeti, európai uniós és nemzetközi lépéseket, az elutasított menedékkérőket pedig a lehető leggyorsabban vissza kell szállítani hazájukba vagy valamely tranzitországba.

Ez utóbbi üggyel, a kitoloncolásokkal kapcsolatban a CDU kongresszusa további szigorításokat szorgalmazhat; a Bild am Sonntag szerint a párt egyik alelnöke, Thomas Strobl baden-württembergi belügyminiszter a tanácskozáson előterjeszt majd egy indítványt, amelyben a többi között szerepel, hogy

fel kell állítani Egyiptomban egy hazatelepítési, kitoloncolási központot,

ahol nemcsak a Földközi-tengerből kimentett embereket kell összegyűjteni, hanem a Németországba bejutott, majd elutasított menedékkérőket is.

A tartományi belügyminiszter szerint "jó esély" van arra, hogy az egyiptomi vezetés hozzájáruljon egy ilyen központ létrehozásához. A közel-keleti arab országban kialakítandó táborban kell elhelyezni mindazokat is, akik személyazonosságuk eltitkolásával, meghamisításával próbálkoznak menedékjogot szerezni, és akiket hazájuk nem kíván visszafogadni.

A javaslatban egyebek mellett az is szerepel, hogy az elutasított menedékkérők kizárólag természetbeni juttatásokat - szállást, élelmet, ruhát, tisztálkodó szereket - kaphatnak, és csak annyit, amennyi a kitoloncolásig tartó "néhány napra" elég, és ki kell terjeszteni a kitoloncolási őrizet elrendelésének lehetőségét.

A Bild am Sonntag által drasztikusnak nevezett szigorítások között van még, hogy

fel kell számolni a "menekültturizmust",

vagyis meg kell fosztani a németországi tartózkodásra jogosító státuszuktól azokat a migránsokat, oltalmazottakat és befogadottakat, akik a hazájukba utaznak családlátogatásra vagy üdülésre.

Thomas Strobl a belügyminiszteri konferencia – a tartományi belügyminiszterek és a szövetségi belügyi tárca vezetőjének tanácskozó testülete – kedden kezdődő kétnapos ülésén mutatja be javaslatát, amelyet aztán kongresszusi határozati indítványként pártja elé terjeszt. A dokumentum szerint 2017-ben félmillió elutasított menedékkérő lesz az országban, és ügyüket feltétlenül, "nemzeti erőfeszítéssel" rendezni kell, különben megrendül a jogállamba vetett állampolgári bizalom.