Lemondásra készül az olasz kormányfő

economy Horizontal Italian Prime Minister Matteo Renzi reacts during a joint press conference with the Italian Minister of Economy and Finance at Palazzo Chigi in Rome on November 28, 2016.

European stock markets retreated on November 28, 2016, dragged d
Matteo Renzi
Vágólapra másolva!
Matteo Renzi olasz miniszterelnök akkor is benyújtja lemondását, ha a vasárnapi alkotmányos népszavazás számára kedvezően dől el, vagyis az urnákhoz járulók többsége igennel szavaz - írták az olasz újságok kedden, kormánykörökből szerzett információk szerint.
Vágólapra másolva!

A Corriere della Sera úgy tudja, Matteo Renzi arra hivatkozik, hogy 2014. februári miniszterelnöki kinevezése az alkotmányos-parlamenti reformok megvalósítására szólt. Ezt, ha a népszavazáson az igenek győznek, sikerült kormányának elérni, ezért mandátumát is lezártnak tekintené.

A napilap szerint Matteo Renzi lemondása ez esetben valójában azt szolgálná, hogy Sergio Mattarella államfő újabb kormányfői mandátummal bízza meg, és Renzi bővítené a jelenlegi kormánykoalíciót és kormányt is, megszilárdítva hatalmát a 2018-as parlamenti választásokig. Sajtóértesülések szerint a miniszterelnök erről már háttértárgyalásokat folytatott a jobbközépet vezető Silvio Berlusconival is, aki támogatásáról biztosította. Mindkét félnek ugyanis közös a célja: a Beppe Grillo vezette Öt Csillag Mozgalom (M5S) megfékezése.

Átfogó reform

A vasárnap szavazásra bocsátandó reform az eddig kétkamarás olasz parlamenti rendszer megváltoztatását, a felsőház eltörlését célozza a törvényhozás munkájának felgyorsítása, a parlamenti költségek csökkentése, valamint az olasz politikai rendszer stabilitása érdekében.

Matteo Renzi Forrás: AFP/Andreas Solaro

A Corriere megjegyzi, hogy a népszavazás bukása esetén Matteo Renzi - korábbi bejelentése szerint - szintén benyújtja lemondását, de ha a referendumon leadott nem szavazatok aránya nem lesz elsöprő, Matteo Renzi szintén

újabb miniszterelnöki felkérést kaphat

az államfőtől. Sergio Mattarella soha nem titkolta, hogy mivel a parlamentben jelenleg megvan a kormányzáshoz szükséges többség, 2018-ig nem tartja szükségesnek a törvényhozó testület feloszlatását. Az államfő nem akar kormányválságot és nem akar előre hozott választásokat sem.

Az államfő megmenti a kormányt

Renzi marad, akkor is, ha veszít - írta a La Repubblica, amely szerint a legrosszabb forgatókönyv az, ha a népszavazás kudarca és Matteo Renzi lemondása után az államfő a parlamenti pártokkal hosszú egyeztetésbe kezd, ami az olasz pénzügyi piacok elleni spekulációknak engedne teret. A La Repubblica úgy tudja, hogy Sergio Mattarella az EU-val egyetértésben a jelenlegi kormány megmentésén dolgozik.

Nem politikai szavazás

Sergio Mattarella a népszavazást nem tartja politikai szavazásnak, amely megfosztja legitimációjától a jelenlegi kormány hatalmát, ezért minél gyorsabb megoldásra törekszik majd. A napilap szerint Matteo Renzi esetleges távozásakor legesélyesebb utódja Pier Carlo Padoan jelenlegi pénzügyminiszter lehet, aki a népszavazás másnapján, december 5-én Brüsszelben egyeztet. Matteo Renzi legutolsó kijelentése szerint a játszma még nyitott, és akármilyen eredmény is születik a népszavazáson, Olaszország nem marad kormány nélkül.