Jordániában segíti a menekülteket Prága és Berlin

Vágólapra másolva!
Csehország és Németország hozzálát a Jordániában élő menekültek közös segélyezéséhez, hogy kevesebb okuk legyen továbbindulni Európába - állapodott meg hétfőn Prágában Vladimír Spidla cseh miniszterelnöki tanácsadó és Michael Roth német külügyminiszter-helyettes.
Vágólapra másolva!

Kifejezték meggyőződésüket, hogy a menekültek közvetlen, még a Közel-Keleten történő támogatása lehet az egyik olyan lépés, amely hozzájárulhat a migrációs válság megoldásához.

Közös sajtótájékoztatójukon Michael Roth hangsúlyozta, hogy Prága és Berlin

nem a menekültek ellen akar harcolni, hanem azon okok ellen, amelyek miatt tömegesen útra kelnek.

A legtöbb menekültet az elmúlt években nem az Európai Unió fogadta be, hanem olyan országok, mint Jordánia, Libanon és Törökország, s az EU tagállamainak arra kell törekedniük, hogy segítsenek stabilizálni ezeket az országokat - tette hozzá Roth a CTK cseh hírügynökség jelentése szerint.

Javítják az életkörülményeket a menekülttáborokban

Vladimír Spidla kijelentette, hogy haladéktalanul elkezdik a Jordániában végrehajtandó cseh-német program előkészítését. Ennek keretében mindenekelőtt javítani kívánják az életkörülményeket néhány, az ENSZ menekültügyi főbiztossága (UNHCR) által felügyelt menekülttáborban.

A cseh politikus úgy vélekedett, hogy Jordánia olyan ország, ahol jól hasznosul a segítség. "Ez részét képezi a szíriai válság rendezésének, s országainknak jó tapasztalatai vannak Jordániával kapcsolatban" - mondta.

A két politikus emlékeztetőt írt alá emellett arról, hogy kormányaik együttműködést kezdenek a már befogadott menekültek integrálásának terén. A memorandum szövege kitér arra is, hogy a Cseh Köztársaság és Németország nagy hangsúlyt helyez az Európai Unió külső határainak védelmére. A felek továbbá leszögezik, hogy

a migránsoknak be kell tartaniuk az őket befogadó ország törvényeit, és tiszteletben kell tartaniuk a közös európai értékeket.

Az emlékeztető elismeri, hogy Prága és Berlin eltérő nézeteket vall a migrációs válság kezelésének néhány kérdésében, a cseh kormány például ellenzi a migránsok kvótarendszer szerinti elosztását az EU tagállamai között. Michael Roth szerint mindazonáltal a válságkezelés azon területeire kívánnak összpontosítani, amelyekkel kapcsolatban egyetértés van közöttük.