Százezrek tüntetettek Jakartában a kormányzó istenkáromlása miatt

Muszlimok ezrei tüntetnek Basuki Tjahaja Purnama jakartai kormányzó ellen az indonéz fővárosban
Vágólapra másolva!
Több százezer muzulmán tüntetett pénteken Jakartában a város keresztény vallású kormányzójának lemondását követelve állítólagos istenkáromlása, az iszlám megsértése miatt.
Vágólapra másolva!

Basuki Tjahaja Purnama jakartai kormányzó ellen istenkáromlás címén pert indítottak, mert ő azzal vádolta meg bírálóit, hogy félremagyarázták a Koránt, így próbálják megakadályozni, hogy ismét induljon a kormányzói posztért a jövő februári választáson. Egyes muzulmánok ugyanis úgy magyarázzák a Korán egyik versét, hogy muzulmán nem szavazhat nem muzulmán politikusra.

Muszlimok ezrei tüntetnek Basuki Tjahaja Purnama jakartai kormányzó ellen az indonéz fővárosban Forrás: MTI/EPA/Bagus Indahono

A belbiztonsági hatóságok először nem engedélyezték a tüntetés megrendezését, az iszlám vallási vezetők tanácsára azonban visszakoztak ettől, és lehetővé tették, de csak egy bizonyos térre korlátozva azt. A tér azonban kicsinek bizonyult: a rendőrség szerint legalább 150 ezer, a szervezők szerint több mint 200 ezer ember gyűlt össze - sokan érkeztek még vidékről is -, és sokan voltak, akik csak a környező utcákban fértek el. A rendbontás megakadályozására 22 ezer rendőrt vezényeltek ki.

Nem számítottak ekkora tömegre

A tiltakozás mérete az államfőt, Joko Widodót is meglepte, ezért alelnöke, Jusuf Kalla kíséretében elment a tüntetésre, és ott beszédet mondott. A demonstrálók

azt követelték, hogy tartóztassák le a kormányzót.

Az elnök viszont arra kérte a tüntetőket, hogy békésen térjenek haza.

Az elnök oldalán áll

A kínai etnikumú Purnama kormányzó Widodo elnök politikai szövetségese. Személyében a legutóbbi kormányzóválasztáson először került keresztény vallású politikus a főváros élére. A tiltakozás előtt az indonéz rendőrség tíz embert őrizetbe vett, akik többségét azzal gyanúsítják, hogy a kormány megdöntésére akarták felhasználni a megmozdulást.