Nem sokat érnek Ukrajnának az uniós támogatások

Vágólapra másolva!
Az Európai Számvevőszék jelentése szerint korlátozott a hatásúak a Kijevnek nyújtott uniós támogatások. Az ok: az ukrajnai helyzet politikai, jogi és adminisztratív bizonytalansága.
Vágólapra másolva!

Mindössze korlátozott hatást gyakorolt az Ukrajnának nyújtott európai uniós támogatás, ráadásul a reformfolyamat során eddig elért eredmények továbbra sem nevezhetők szilárdnak a szovjet utódállamban - írta jelentésében az Európai Számvevőszék.

A változások a reformokat veszélyeztetik

A luxembourgi székhelyű szervezet arra a megállapításra jutott, hogy a támogatás eredményességét legfőképp az ukrajnai helyzet politikai, jogi és adminisztratív bizonytalansága korlátozta. Mint írták,

az EU azonnal reagált a 2014-ben kirobbant válságra, és 11,2 milliárd eurót ajánlott fel az elkövetkező hétéves időszakra, ám ez "vészhelyzeti megoldást" jelentett, nem állt mögötte stratégia.

Az Ukrajnának nyújtott uniós támogatás esetében - az Európai Bizottság nem kevés erőfeszítése ellenére - az eredményes alkalmazás még várat magára - közölte Fazakas Szabolcs, a jelentésért felelős számvevőszéki tag. Jelezték: Kijevben erős az elkötelezettség a közigazgatási reform mellett, ám a vezetőváltások veszélyeztetik a reformokat, miközben nőtt a korrupció.