Trump: Kivonulunk a Közel-Keletről

Vágólapra másolva!
Donald Trump megválasztott amerikai elnök kedd este azt ígérte, hogy kormányzata kivonul a Közel-Keletről és legyőzi az Iszlám Államot.
Vágólapra másolva!

A politikus az észak-karolinai Fayetteville városában beszélt, azon a nagygyűlésen, amelyet a választási győzelemért köszönetet mondó körútján tartott.

Hangoztatta, hogy az "intervenciós politika és a káosz romboló körforgásának véget kell vetni". Kiemelte: elnöksége alatt az Egyesült Államok visszavonul a beavatkozástól és a világban zajló azon konfliktusokból, amelyek nem létfontosságúak az amerikai nemzeti érdekek szempontjából.

Donald Trump azt mondta: ezt az ígéretet a közelben lévő Fort Bragg (katonai bázis) katonacsaládjainak teszi, és megesküszik, hogy többé nem harcolnak majd olyan vidékeken, ahol nem szabad harcolnuik. Hangsúlyozta:

Szerinte a terrorizmus elleni küzdelemre és az Iszlám Állam legyőzésére kell összpontosítani.

Elmondta, feljegyezte, mely államok vesznek részt az Iszlám Állam elleni harcban, és majd emlékezteti őket a küzdelem fontosságára. Azt érzékeltette, hogy elnöksége alatt az Egyesült Államok költ ugyan pénzt a Közel-Keleten a terrorellenes küzdelemre, de a korábbiaknál kevesebbet.

Az így megtakarított pénzt pedig az amerikai infrastruktúra fejlesztésére kívánja fordítani.

"Hatezermilliárd dollárt költöttünk el a Közel-Keleten, miközben az útjaink rosszak, az országútjaink omladoznak, a hídjaink bedőlnek, alagútjaink nincsenek jó állapotban, a repülőtereink pedig úgy festenek, mintha a harmadik világban volnának" - mondta, hozzátéve: "mostantól pedig magunkra fogunk költeni".

Hangoztatta, hogy ezzel egyidejűleg tervezi az amerikai hadsereg teljes modernizálását és a katonaság jobb ellátását, kiképzését, egészségügyi ellátását is. A kivonulás "onnan, ahol nem kell harcolnunk", nem azt jelenti, hogy ne kellene fejleszteni a haderőt. "Erős és hatékony haderőnk lesz" - mondta.