Március közepétől visszaküldhetőek a menedékkérők Görögországba

2016.12.08. 13:49

Az Európai Bizottság javaslata értelmében 2017. március 15-étől kezdődően a többi uniós tagállam ismét visszaküldhetné Görögországba az először ott regisztrált menedékkérőket. De csak azokat, akik ez után érkeznek és nagykorúak.

Ezzel öt év után visszaállhatna a normális kerékvágásba az Európai Unión belül a menedékkérelmek elbírálását szabályozó, úgynevezett dublini rendszer, amely szerint az az uniós ország felelős a menedékjogi eljárás lebonyolításáért, ahol a menedékkérő először belépett az EU-ba.

Eddig nem lehetett visszaküldeni menedékkérőket Görögországba, mert több bírósági ítélet is kimondta, hogy a görög menekültügyi rendszerben embertelen vagy megalázó bánásmóddal felérő körülmények uralkodtak.

A bizottság szerint Görögország jelentős fjlődést mutatForrás: Origo

A bizottság szerint Görögország jelentős fejlődést mutatott fel a menedékkérők kezelése terén, így márciustól megkezdődhet a menedékkérők visszaküldése, igaz, a nagy nyomás miatt egyelőre csak „fokozatosan”.

A javaslat csak azokra vonatkozna, akik 2017. március 15. után lépik át a görög határt, de közülük sem lenne érvényes a kísérő nélkül érkezett kiskorúakra.

A testület egyúttal újból felszólított a menekültáradatot leginkább megsínylő Görögország és Olaszország tehermentesítésére. A bizottság azt tűzte ki célul, hogy a tagállamok 2017 szeptemberéig 160 ezer menedékkérőt vegyenek át a két országtól, de a legfrissebb brüsszeli adatok szerint eddig mindössze 8162 embert helyezték át másik tagországba.