Exit poll: A szociáldemokraták nyertek Romániában

Vágólapra másolva!
Exit pollok szerint a szociáldemokrata párt a szavazatok körülbelül 45 százalékával fölényesen nyeri a romániai parlamenti választást. Az RMDSZ a szavazatok 6 százalékára számíthat. A részvételi arány 39,5 százalék volt, ami jóval elmarad a 2012-es választási részvételtől.
Vágólapra másolva!

Az eddigi legnagyobb frakcióval rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD) fölényesen, a voksok csaknem 46 százalékát megszerezve nyerte meg a romániai parlamenti választásokat,

a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) 6 százalék körüli támogatottsággal juthat be a bukaresti törvényhozásba

a vasárnap este közzétett első becslések szerint.

Basescu pártja nem jut be

Az IRES közvélemény-kutató cég exit pollja szerint

a PSD 45,9, szabadelvű szövetségese, az ALDE pedig 6,3 százalékos támogatást szerzett,

míg a jobboldalon a Nemzeti Liberális Párt (PNL) 20,8, az idén alakult Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) pedig 9,2 százalékot ért el. A Traian Basescu volt államfő vezette Népi Mozgalom Pártot (PMP) az ötszázalékos parlamenti küszöb alatt, 4,6 százalékon mérték.

Az adatsor az urnazárás előtt egy órával érvényes becslést mutatja.

A Curs-Avangarde exit polljában

a PSD-t 45,5, a PNL-t 21,7, az USR-t 8,5, az RMDSZ-t pedig 6 százalékkal mérték.

Ebben a becslésben a PMP is bejut a parlamentbe 6 százalékkal.

40 százalék sem volt a részvétel

A vasárnapi törvényhozási választásokon

a névjegyzékben szereplő 18,9 millió választópolgár 39,5 százaléka járult urnákhoz.

A legutóbbi, 2012-es parlamenti voksoláson a jogosultak 41,7 százaléka adta le szavazatát.

Százezren szavaztak külföldről

Idén a külföldi román külképviseleteken mintegy százezren szavaztak, csaknem kétszer annyian, mint a négy évvel ezelőtti parlamenti voksoláson.