Több mint 32 ezren kértek menedéket Ausztriától

Spielfeld, Ausztria, menekült, migráns, bevándorló
A Spielfeldi menekülttábor az osztrák szlovén határon. Folyamatosan 3-4 ezer menekült várja a továbbjutást a határátkelőnél
Vágólapra másolva!
Idén több mint 32 ezer menedékkérelmi eljárás indult Ausztriában. Ha ez a szám az év végéig meghaladná a 37 500-at, akkor az osztrák kormány döntése értelmében a belbiztonság veszélyeztetésére hivatkozva bevezetik a szükségállapotot, és Ausztria lezárhatja határait.
Vágólapra másolva!

Idén több mint 32 ezer menedékkérelmi eljárás indult Ausztriában, amely a megállapított felső korlát 86 százaléka – közölte az osztrák belügyminisztérium kedden. Ebben az évben várhatóan nem lépik át a kormány által meghatározott kvótát, amely szerint 37 500 eljárást kezdhetnek 2016-ban.

A spielfeldi menekülttábor az osztrák–szlovén határon – képünk illusztráció Fotó: Polyák Attila - Origo

Az osztrák kormány döntése alapján idén legfeljebb 37 500, 2017-ben 35 ezer, 2018-ban 30 ezer, 2019-ben pedig 25 ezer menedékkérelmi eljárás indulhat. Ha ennél több lenne, akkor

a belbiztonság veszélyeztetésére hivatkozva bevezetik a szükségállapotot, és Ausztria lezárhatja határait.

A belügyminisztérium közlése szerint idén több mint 39 ezer kérelmet nyújtottak be, azonban nem minden esetben kezdődhetett meg az eljárás, például azoknál, akiket a dublini rendelet alapján más uniós tagállamokba küldenének vissza.

A 32 ezer megindult eljárás közül mintegy kilencezret még tavaly nyújtottak be. Idén eddig 16 ezer kérelem feldolgozását utasították el, több mint 14 ezer esetében a dublini egyezmény alapján. Az év első 11 hónapjában mintegy tízezer ember visszaküldéséről döntöttek – ötezren önként el is mentek.