A brit külügyminiszter bekérette az orosz és az iráni nagykövetet

2016.12.15. 21:44

Boris Johnson brit külügyminiszter csütörtökön hivatalába kérette Oroszország és Irán londoni nagyköveteit, akiknek kifejezte a brit kormány mélységes aggodalmát a szíriai Aleppó városában kialakult helyzet miatt.

A brit külügyminisztérium csütörtök esti közleménye szerint Johnson a külön megtartott megbeszéléseken kifejtette Alekszandr Jakovenkónak, illetve Hamid Baedinezsádnak azt az álláspontját, hogy sem Oroszország, sem Irán nem tett eleget a nemzetközi humanitárius törvényekből rájuk háruló kötelezettségeknek. A brit külügyminiszter külön kiemelte, hogy Oroszország és Irán nem tette lehetővé a humanitárius segélyek eljuttatását a polgári lakossághoz Aleppó keleti negyedeinek hónapokig tartó ostroma idején.

Csak a tárgyalás hozhat békét

- Oroszország és Irán javára kell írni, hogy a város evakuálása a jelek szerint most már megkezdődött, de a két ország nem várhat dicséretet azért, hogy miután Aleppó keleti részének lakóit ilyen szenvedéseknek tették ki, az utolsó percben megengedték néhány embernek a menekülést - fogalmaz a brit külügyminiszter közleménye.

Johnson kifejezte mélységes aggodalmát azokkal a hírekkel kapcsolatban is, amelyek szerint az Aszad-rezsimhez hű erők Aleppóban kivégzéseket hajtanak végre, mentőautókat vesznek tűz alá, és azért is, mert Oroszország és Irán a szíriai rezsim támogatásával meghosszabbítja a szíriai nép szenvedéseit.A brit külügyminiszter a közlemény szerint hangot adott annak az álláspontjának, hogy csak tárgyalásos politikai rendezés hozhat békét Szíriában.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK