Brit védelmi miniszter: Aszadnak "nincs jövője Szíriában"

Vágólapra másolva!
A nyugati koalíció "nem lát jövőt" Bassár el-Aszad szíriai elnök számára semmiféle rendezési egyezség részeseként - mondta csütörtökön a brit védelmi miniszter.
Vágólapra másolva!

Michael Fallon az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet ellen létrejött nemzetközi koalíció védelmi minisztereinek egynapos londoni konferenciája után, Ashton Carter amerikai védelmi miniszterrel tartott közös sajtóértekezletén kijelentette: a koalíció akkor sem tudja elképzelni Szíria jövőjét Aszaddal az ország élén, ha a szíriai kormányerők vereséget mérnek az ellenzékre Aleppó városában.

Fallon szerint Aszad nem tekintheti győzelemnek kórházak lebombázását, a humanitárius segélyek eljuttatásának megakadályozását, még kevésbé azt, hogy kormánya Szíria területének mindössze 40 százalékát ellenőrzi.