Putyin teljes szíriai tűzszünet akar

2016.12.16. 12:21

A Szíria egész területére kiterjedő teljes tűzszünet megvalósításának kell lennie a következő lépésnek az után, hogy a kormányerők visszafoglalták Aleppót - mondta az orosz elnök. Vlagyimir Putyin szerint Törökország közvetítésével igyekeznek tárgyalásokat kezdeni egy országos tűzszünetről.

A szíriai béketárgyalások helyszíne a kazahsztáni főváros, Asztana lenne, és az ENSZ égisze alatt zajló genfi megbeszéléseket egészítené ki, amelyek hónapokkal ezelőtt elakadtak - tette hozzá az orosz elnök.

Vlagyimir Putyin orosz elnök teljes tűzszünetete akar SzíriábanForrás: MTI/EPA/Jurij Kocsetkov

Putyin kitért az Iszlám Állam által visszafoglalt Palmürára is - ezt a kedvezőtlen fordulatot az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció és a szíriai hatóságok, valamint Oroszország közötti együttműködés hiányára vezette vissza.

Az orosz elnök Aleppó kérdését ugyanakkor jóval lényegesebbnek nevezte katonai-politikai szempontból. A 2011 óta tartó szíriai polgárháborúban már több mint 310 ezer ember vesztette életét az ENSZ becslése szerint.

KAPCSOLÓDÓ CIKK