Sok ezren tüntettek Lengyelország-szerte

KUCHCINSKI, Marek
Varsó, 2016. december 17. Az újságírók munkájának tervezett korlátozása ellen tüntetnek az emberek a parlament varsói épülete előtt 2016. december 17-én. A Demokráciavédelmi Bizottság (KOD) nevű ellenzéki mozgalom felhívására tartott tüntetés résztvevői amiatt tiltakoztak, hogy az alsóház elnöke, Marek Kuchcinski javaslata szerint 2017-től az újságírók nem a szejmben, hanem egy külön épületben felállítandó sajtóközpontban dolgozhatnának azzal az indokkal, hogy ne zavarják a képviselők munkáját. (MTI/EPA/Marcin Obara)
Vágólapra másolva!
Napokig tartó kormányellenes tüntetésekre szólítottak fel a lengyel ellenzék vezetői szombaton, és fogadkoztak, hogy továbbra is akadályozni fogják a belépést a szejm üléstermébe. Ezt Beata Szydlo lengyel miniszterelnök botrányosnak nevezte. 
Vágólapra másolva!

Több ezren tüntettek a nap folyamán Varsóban és más lengyel városokban, miután a rendőrség hajnalban feloszlatta a törvényhozás alsóháza épületének bejáratait eltorlaszoló tüntetést.

Néhány ezer aktivista a lengyel elnöki palotánál gyűlt össze, követelve az államfő beavatkozását. A tüntetők arra is felszólították az elnököt, hogy tagadja meg néhány vitatott törvény aláírását, köztük a közoktatás rendszerét átalakító jogszabályt. Később a tüntetők a szejm épületéhez vonultak.

Ezrek vonultak a varsói parlament épületéhez Forrás: MTI/PAP/Marcin Obara

Az államfő közvetítene

Andrzej Duda államfő nyilatkozatot adott ki, amelyben nyugalomra hívott fel, és felajánlotta közvetítését a viszály megszüntetése érdekében. Azt írta, méltányolja mindkét oldal érveit, de hangsúlyozta, hogy (a parlamenti ülések közvetítésében tervezett) "változásokat az érintett szerkesztőségek képviselőivel tartott konzultációk után kell bevezetni". Egyúttal sajnálatának adott hangot amiatt, hogy az ellenzék egy része a parlament ülésének megzavarására használta fel a helyzetet.

Az újságírókat kizárnák

A tiltakozást az váltotta ki, hogy a szejm elnöksége 2017. január 1-jétől meg akarja változtatni a parlamenti közvetítésekre vonatkozó szabályokat;

az újságírók többségét gyakorlatilag kizárná a szejm épületéből,

s a média a jövőben egy külön épületben kialakítandó sajtóközpontban dolgozhatna, bár a mostaninál jobb technikai körülmények között. A felháborodást tovább fokozta, hogy a pénteki végszavazást a jövő évi lengyel költségvetésről az ülésterem blokádja miatt az egyik folyosón tartották meg. Az eljárás bírálói szerint ez törvény- és alkotmányellenes.

Napokon át folytatnák Forrás: MTI/PAP/Marcin Obara

Vasánap egyeztetnének a sajtóval

Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke arra kérte Stanislaw Karczewskit, a szenátus elnökét, hogy szervezzen találkozót vasárnap a média képviselőivel, a parlamenti együttműködés elveinek egyeztetése céljából - jelentette a PAP hírügynökség saját forrásaira hivatkozva.

Az ellenzéki Polgári Platform (PO) kéttucat tagja továbbra is

egymást váltva blokkolja a szejm üléstermét.

Grzegorz Schetyna, a PO vezetője szerint az elkövetkező napokban is ott fognak maradni.

Mateusz Kijowski, a tüntetéseket szervező Demokráciavédelmi Bizottság (KOD) ellenzéki mozgalom alapítója újságíróknak nyilatkozva kijelentette:

Az ellenzéki Nowoczesna (Modern) párt vezetője, Ryszard Petru a szejm előtt riportereknek nyilatkozva azt mondta, hogy amennyiben nem lehet párbeszédet folytatni a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párttal, előrehozott választásokat kell tartani. Megfigyelők szerint ennek kevés a valószínűsége, tekintette arra, hogy a PiS-nek abszolút többsége van szejmben, így simán leszavazhat egy esetleges bizalmatlansági indítványt.

A miniszterelnök szerint botrányos

Botrányosnak nevezte szombaton Beata Szydlo lengyel miniszterelnök a szejm üléstermébe belépést akadályozó ellenzékiek tetteit.

Az állami televízióban közvetített beszédében Szydlo elmondta: "Az ellenzék lépésének, hogy felfokozott politikai érzületet lobbantson fel (...) semmi köze az ország valós állapotához". Éppen ellenkezőleg, ennek oka

- tette hozzá.
Szerinte az ellenzék szabadon tarthat felvonulásokat és tüntethet, de tiszteletben kell tartania a más véleményeket is.

Aggodalmát fejezte ki a lengyel belpolitikai helyzet miatt Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, korábbi lengyel miniszterelnök. Felszólította a lengyelországi hatalomgyakorlókat, hogy "tartsák tiszteletben az embereket, elveket és értékeket". Egyben köszönetet mondott azoknak, akik "készek ragaszkodni az európai demokratikus normákhoz". Tusk szombaton részt vett Wroclaw Európa Kulturális Fővárosa záróünnepségén, és ez alkalomból szólalt meg a lengyel belpolitikai konfliktus ügyében.