A hajótörött halászok visszatértek Észak-Koreába

Vágólapra másolva!
Két hónapig sodródtak a tengeren.
Vágólapra másolva!

Dél-Korea átadott az észak-koreai hatóságoknak nyolc, a tengerből kimentett észak-koreai halászt. A halászokat a Sárga-tengeren, a két ország területi vizeit elválasztó vonalon adták át.

Két hónapig sodródtak a tengeren

A dél-koreai parti őrség december 11-én és 12-én bukkant rá a Dél-Korea partjainál három csónakban sodródó halászokra. Több mint két hónapon át sodródtak a tengeren, miután halászbárkájuk a Kelet-kínai-tengeren összeütközött egy, feltehetően kínai hajóval. El kellett hagyniuk az erősen megrongálódott halászbárkájukat.

A tárca szerint néhányan - legfeljebb tízen - éhen haltak.

A kimentett halászok mind vissza akartak térni hazájukba, Észak-Koreába.