Bűnvádi eljárás indult Ion Iliescu volt román államfő ellen

Fekete március, Marosvásárhely, 1990, Ion Iliescu 1990-ben
Vágólapra másolva!
A vádhatóság szerint felelős a békésen tüntető polgári lakosságot ért 1990-es atrocitásokért.
Vágólapra másolva!

Emberiesség elleni bűncselekmény gyanújával bűnvádi eljárást indított a román katonai ügyészség Ion Iliescu volt román államfő, valamint az akkori kormány több tagja ellen az 1990 júniusában történt úgynevezett bányászjárás ügyében - jelentette be a vádhatóság.

Ion Iliescu 1990-ben Forrás: AFP

A vádhatóság azzal gyanúsítja Iliescut és társait, hogy állami karhatalmi szervek segítségével erőszakosan feloszlatták a bukaresti Egyetem téren az akkori hatalom ellen tüntető civileket, majd elszállították a Zsil-völgyi bányászokat, akik azért mentek, hogy megvédjék Iliescut és kormányát.

A vádhatóság szerint Iliescuék a fentiek miatt felelősek a békésen tüntető polgári lakosság ellen irányuló atrocitásokért.

Az akkori véres események nyomán négyen vesztették életüket, és mintegy 1300-an megsebesültek.