Milánóban tűzpárbajban lelőtték a berlini merénylet feltételezett elkövetőjét. A férfit egy járőr rutinellenőrzésre állította meg, a papírjait kérték, ő azonban hátizsákjából pisztolyt rántott, és meglőtte az egyik rendőrt. Ekkor lelőtték. Ujjlenyomatai alapján azonosították. 

Merkel: a német kormány levonja a támadás tanulságait

Minden jel arra utal, hogy Anis Amri követte el a hétfő esti berlini merényletet, és halálával ugyan az azonnali veszély elmúlt, de a terrorfenyegetettség megmarad - mondta Angela Merkel német kancellár pénteken Berlinben. Hangsúlyozta, hogy kormánya levonja az eset tanulságait.

Angela Merkel sajtónyilatkozatában köszönetet mondott az olasz hatóságoknak a feltételezett elkövető kézre kerítéséért, és mielőbbi teljes gyógyulást kívánt a Milánóban folytatott tűzharcban megsebesült rendőrnek. Mint mondta, "jó tudni", hogy nemzetközi szinten is kiválóan működik a közös kihívás, a terrorizmus elleni együttműködés.

A terrortámadás ügye és Anis Amri teljes németországi tevékenysége "egy sor kérdést felvet", ezért nagyon alaposan megvizsgálják, hogy milyen lépéseket kell tenni - emelte ki.

Elmondta, hogy a belügyminisztérium, az igazságügyi minisztérium és a kancellári hivatal a tartományi kormányok és a biztonsági szervek bevonásával az eset "valamennyi aspektusát elemzi" és a lehető leghamarabb jelentést készít, majd a szövetségi kormány gyorsan végrehajtja az összes szükséges "politikai vagy jogszabályi változtatást".

Az iszalmisták hírügynöksége is megerősítette

A berlini támadót lőtték le Milánóban - közölte az Iszlám Államhoz hírügynöksége, az Aamák. 

"A berlini merénylő újabb támadást követett el olasz rendőrök ellen Milánóban, és életét vesztette a tűzharcban" - áll a közleményben, amely név szerint nem említi a támadót.

A dzsihadista szervezet kedden jelentkezett az egyik népszerű berlini karácsonyi vásáron hétfőn történt kamionos merénylet elkövetőjeként. A terrorcsoport a támadót az "Iszlám Állam harcosának" nevezte, aki a berlini művelettel tett eleget "a keresztesek koalícióját alkotó országok állampolgárainak megtámadására buzdító felhívásoknak".

Az Aamák most közzétett egy videofelvételt is, amely szerint a berlini merénylő hűséget fogadott a terrorszervezet vezetőjének, Abu Bakr al-Bagdadinak, és felszólította az Iszlám Állam híveti, álljanak bosszút a muszlimokat bombázó "kereszteseken". "Azt üzenem a minden nap muszlimokat bombázó kereszteseknek ...Nem hiába hullatják a vérüket (a muszlimok). Olyan nemzet vagyunk, amely mögöttük áll és bosszút áll értük. Felszólítom muzulmán testvéreimet ...Akik Európában tartózkodnak, öljék meg a keresztes disznókat" - mondta a férfi.

Spiegel: minden áldozatot azonosítottak

A Spiegel azt írja, hogy azonosították a berlini támadás valamennyi átdozatát. A lengyel kamionsofőrön kívül egy cseh, egy olasz, egy izraeli és három német nő, valamint öt német férfi halt meg a támadásban.

A 45 sérült között magyar, finn, izraeli, spanyol, brit és libanoni állampolgár is van.

A német hatóságok Amri bűntársait kutatják

A német főügyészség most azt vizsgálja, Amis Amrinak voltak-e segítői vagy bűntársai - közölte rendkívüli sajtótájékoztatóján a német szövetségi főügyész, Peter Frank. 

Próbálják földeríteni kapcsolatait, kideríteni, honnan kapott pénzt, ki segítette a szökségben, és hogyan hagyta el Berlint.

Kérdésre válaszolva hangsúlyozta: valóban meg kell majd vizsgálni, hogy a német hatóságok korábban miként téveszthették szem elől a közveszélyes iszlamistaként számon tartott tunéziai férfit.

A marokkóiak már ősszel szóltak

A mondafrique.com című portál információi szerint a marokkói titkosszolgálat (DST) két, szeptemberben és októberben elküldött levélben figyelmeztette a német hatóságokat arra, hogy Anis Amri merényletre készülhet. 

A lap úgy tudja, a DST kinyomozta, hogy Amri tizennégy hónapja illegálisan tartózkodott Németországban, és Dortmundban az Iszlám Állam két veszélyes követőjével - egy orosz és egy marokkói állampolgárral - tartotta a kapcsolatot.

A berlini merénylet gyanúsítottja a szíriai háború kezdetét követően próbált Tunéziából a konfliktus területére menni. Később Olaszországban a hatóságok előállították és négy év börtönre ítélték, amikor Törökországba próbált utazni, hogy onnan megkísérelje az átjutást a háborús térségbe - írták.

A nap hősei

Az olasz rendőrség nyilvánosságra hozta annak a rendőrnek a fotóját, akit megsebesített Amri és azét is, aki lelőtte a feltételezett merénylőt. 

A németeket meglepte

Német sajtóértesülések szerint a német hatóságok nemcsak megkönnyebbüléssel, hanem meglepve fogadták az Anis Amriról Milánóból érkezett híreket, mert arra gyanakodtak, hogy még Németországban van.Úgy vélték, megsérülhetett, és ellátásra szorul. Azonban előkerültek a támadás után néhány órával készült felvételek, amelyek alapján a 24 éves férfinek nem voltak látható sérülései - írta a Tagesspiegel. További részleteket itt olvashat >>

Berlinben a hivatalos olasz értesítésre várnak

A németek egyelőre óvatosan fogalmaznak. A belügyi szóvivő azt mondta, hogy egyre több jel mutat arra, hogy berlini a merénylőt lőtték le az olaszok. Ha ez igaznak bizonyul, a minisztérium megkönnyebbül, hogy ez a személy már nem jelent fenyegetést - fogalmazott Tobias Plate.

Dolgoznak az olasz helyszínelők - a képre kattintva galéria nyílik megForrás: AFP/Daniele Bennati

A kancellár szóvivője pedig közölte, nem kommentálják a hírt, amíg meg nem kapják a hivatalos, írásos értesítést az olaszoktól.

Ugyanazt a pisztolyt használta, mint Berlinben

Anis Amri ugyanazzal a pisztollyal lőtte meg az olasz rendőrt, amivel Berlinben megölte a lengyel kamionsofőrt, akinek járművével azután a karácsonyi vásárban a tömegbe hajtott, értesült az olasz SKY TG24.

Berlinben is sajtótájékoztatót tartanak

A német belügyminisztérium egyelőre nem erősíti meg Amri halálát. Azt mondják, ez az olasz hatóságok dolga.

A családot sokkolta

A Deutschewelle riportere beszélt Amri testvérével, aki csak annyit mondott, hogy a családot sokkolták a történtek, mindannyian szörnyen érzik magukat.

Értesítették a német főügyészséget

Az olasz hatóságok értesítették a német főügyészséget, hogy a berlini merénylet miatt körözött férfi halott - közölte a belügyminiszter. 

Megerősítették: a berlini merénylőt lőtték le

Az olasz belügyminiszter rendkívüli sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy a berlini merénylettel gyanúsított férfit lőtték le Milánóban. Nem kétséges, hogy ő Anis Amri  - mondta Marco Minniti.

Marco Minniti olasz belügyminiszter római sajtóértekezleteForrás: MTI/AP/Gregorio Borgia

Megtalálták nála a vonatjegyet

Megtalálták Amrinál a vonatjegyet, amely alapján kiderült, hogy Berlinből Franciaországba utazott, majd Torinóba, onnan érkezett Milánóba. 

Csak kilenc hónapja szolgált a rendőr

Újonc még a rendőrségnél az a rendőr, aki lelőtte Anis Amrit - írja az olasz Panorama. A fiatal tiszt a vállán sebesült meg. 

Ujjlenyomata alapján azonosították

Az ANSA olasz hírügynökség úgy értesült milánói terrorelhárítási forrásból, hogy mind a személyleírás, mind az ujjlenyomat megegyezik a merénylőével.

Rutinellenőrzésen bukott le

A járőr rutinellenőrzésre állította meg a férfit, aki hátizsákjából pisztolyt vett elő, és rálőtt az egyik rendőrre. A vállán sebesítette meg. Ezután menekülni próbált, ekkor lőtték le - írja a La Corriera della Sera.

Rendkívüli sajtótájékoztó lesz

Az olasz belügyminiszter péntek délelőtt háromnegyed tizenegykor sajtótájékoztatót tart az ügyben - jelentette be a minisztérium.

Anis AmriForrás: AFP/Handout