Meghalt George Michael

george michael énekes wham! zene dal angol
George Michael 2011-ben
Vágólapra másolva!
Az énekes-dalszerző világsztár 53 éves korában, angliai otthonában halt meg. Halálának pontos körülményeit nem közölték, egyelőre csak annyit tudni, hogy öngyilkosságra vagy bűncselekményre utaló nyomot nem találtak. Sajtósa szerint a sztár, aki az utóbbi években sokat betegeskedett, csendben elaludt. 
Vágólapra másolva!

A halálhírt az előadóművész sajtósa jelentette be, és a rendőrség is megerősítette. A művész halálának pontos okát nem közölték, de azt egyértelművé tették, hogy idegenkezűség gyanúja nem merült fel.

George Michael 53 évet élt. A képre kattintva galéria nyílik! Forrás: georgemichael.com

Sajtósa szerint az énekes, aki az 1980-as évek elején az Andrew Ridgeley-vel alapított Wham! duó tagjaként vált ismertté, majd szólókarrierjével is hatalmas sikert aratott, Oxfordshire megyei otthonában

Százmillió eladott album

George Michaelnek csaknem négy évtizedes pályafutása alatt több mint 100 millió albuma fogyott. Hét felvétele a brit slágerlisták első helyére került, lemezeiért három Brit Awards- és két Grammy-díjat kapott.

Az egyik Grammyt Aretha Franklinnel előadott I Knew You Were Waiting című duettjéért kapta; a saját maga által írt és hangszerelt első szólóalbuma,

a Faith húszmillió példányban kelt el, és az év albumaként 1989-ben szintén Grammyvel díjazták.

A zseniális művész pályájáról bővebben olvashat az Origo Kultúra rovatában!

Évek óta betegeskedett

Az énekes súlyos egészségi problémákkal és szenvedélybetegségekkel küzdött. Öt éve, 2011 telén épphogy túlélt egy hirtelen rátört tüdőgyulladást, amellyel egy bécsi kórházban kezelték csaknem egy hónapig,

egy ideig válságos állapotban volt.

Az apai részről görög-ciprusi származású művész – akinek eredeti neve Georgios Panayiotou volt – ezt maga is megerősítette, miután hazatért Angliába, mondván: a bécsi kezelés alatt voltak időszakok, amikor egy hajszálon múlott, hogy életben marad-e.

Bedrogozva, begyógyszerezve

Szenvedélybetegségei okozta botrányaival is számtalanszor az újságok címlapjára került. 2010 nyarának egy hajnalán Range Rover terepjárójával hajtott be az igen jómódú észak-londoni Hampstead kerület egyik fotós szaküzletébe.

Az utóbbi évek inkább a botrányairól szóltak. A képre kattintva galéria nyílik! Forrás: MTI/Kollányi Péter

A rendőrök a járó motorú kocsiban találtak rá, zsebében marihuánás cigarettákkal. A sztár azonnal elismerte, hogy marihuánát szívott és nyugtató hatású szereket is bevett, mielőtt a volán mögé ült; ezek nyomait a későbbi laborvizsgálat ki is mutatta vérében. George Michaelt mindezért nyolc hét szabadságvesztésre ítélték – ebből négy hetet ült le –, és öt évre eltiltották a járművezetéstől.

Három évvel korábban százórányi közmunkára ítélték, és két évre bevonták a jogosítványát, miután szintén

bódult állapotban húzták ki az út közepén álló Mercedeséből London egyik forgalmas főútvonalán.

Három évvel ezelőtt kiesett az őt szállító kocsiból az egyik legforgalmasabb angliai autópályán, és elszenvedett sérülései miatt mentőhelikopterrel kellett kórházba szállítani.

George Michael a Symphonica címmel kezdett,

Budapestet is érintő óriás-koncertturnéjának 14 előadását volt kénytelen lemondani annak idején a súlyos betegség miatt.

A pályatársak közül elsőként Sir Elton John reagált a halálhírre. Az Instagramon tette közzé azt a fotót, amely kettejükről készült. Azt írta: mélységes sokkhatásként érte "a szeretett barát, a legkedvesebb, legnagyvonalúbb lelkű briliáns művész" elvesztése.

Egy napon belül a második súlyos veszteség érte az angol pop-rock világát: a hétvégén, 68 évesen elhunyt Rick Parfitt, a Status Quo angol rockzenekar gitárosa és dalszerzője.