Halálos túszdráma Moszkvában

Vágólapra másolva!
Két civil és három rendőr sebesült meg egy tűzharccá, majd túszejtéssé fajult házkutatási kísérlet során az orosz fővárosban, a végén a rablással gyanúsított személy öngyilkos lett.
Vágólapra másolva!

A rendőrök két civil hatósági tanúval egy rablás feltételezett elkövetőjének lakását akarták átkutatni, amikor a gyanúsított egy puskából tüzet nyitott rájuk. A kialakult tűzharc során a két tanú – az ingatlankezelő vállalat munkatársai – és három rendőr lőtt sérülést szenvedett.

Közben a lövöldöző behatolt a szomszéd lakásba, ahol túszul ejtette az ott lakó nőt. A kivonuló különleges bevetési csoport már a túszmentő akcióra készült, amikor lövést dördült. Amikor behatoltak a lakásba, kiderült, hogy a gyanúsított önmagával végzett. A túsznak nem esett bántódása. A sérülteket kórházba szállították – írja a RIA Novosztyi.