Több mint fél év után fogták el a szökevény tukánt

Vágólapra másolva!
Fern, a tukán Dél-Kalifornia egyik hírességévé vált 2016-ban: májusban szökött el gazdája hátsó kertjéből, hogy aztán bejárja a környéket. Végül egy autószerelő műhelyében kapták el.
Vágólapra másolva!

Fern az év nagy részét a szabadban töltötte, miután kirepült gazdája, Courtney Chapman fullertoni házának kertjéből. A tukán a héten egy helyi autószerelőnél tűnt fel, a műhely munkatársai pedig egy egzotikus madarakkal foglalkozó kereskedésből hívtak segítséget. Így sikerült befogni Fernt, akit aztán visszavittek a gazdájához.

A Yahoo News szerint Courtney Chapman nemigen számíthatott arra, hogy visszakapja a madarat, mert azt mondták neki, hogy ennek esélye a nullához közelít. A nő mégis megpróbálta megkeresni Fernt képeket küldve szét róla, és hamarosan jöttek is a fotók a városban kószáló tukánról.