A Mail on Sunday által közölt beszélgetésben a 32 éves herceg elmondta: bátyjával, Vilmossal együtt szeretnék átvezetni a monarchia intézményét a XXI. századba. Harry szerint mindketten biztosítani akarják a monarchia tartós fennmaradását. Érzik, hogy a briteknek és a világnak szüksége van ilyesféle intézményekre. Ugyanakkor
meggyőződésük, hogy a továbbiakban nem működhet úgy a monarchia, ahogy a királynő uralkodásának eddigi évtizedei alatt.
Azt is elmondta, hogy elsősorban a közösségi média befolyása miatt rendkívül gyorsan változik a világ. Ennek megfelelően
bátyjával együtt dolgoznak a monarchia korszerűsítésén.
Harry nem árult el részleteket, csak annyit mondott, hogy mindezt nem saját magukért csinálják, hanem az emberek javára és a monarchia érdekében teszik. A herceg hozzátette:
Annyi rossz van a világban, a mi családunk megpróbál valami pozitívat teremteni.”
Azt is elárulta, hogy volt időszak, amikor ki akart lépni a királyi családból.
Szeretett volna „hétköznapi életet” élni, otthagyva az őt körülvevő pompát és fényűzést az összes többi kiváltsággal együtt.
Végül úgy döntött, hogy marad, és megpróbál valamilyen értelmes szerepet találni magának. A „menekülés” legjobb módját a hadsereg kínálta. Tíz évet töltött a seregben, és kétszer is megjárta az afganisztáni frontot. Az első, annak idején titokban tartott afganisztáni bevetését félbe kellett szakítani, mivel jelenléte kiszivárgott egy külföldi hírmagazinhoz, és a brit hadvezetés biztonsági okokból hazavezényelte.
Nagyon mérges voltam”
- idézte fel az incidenst. Hozzátette: a hadseregben érezte igazán úgy, hogy elért valamit. A katonaságnál
nem voltam herceg, csak Harry”
- idézte nosztalgiával az egyenruhában töltött időket.
Leszerelése után életcéljává tette a tűzvonalban megsérült katonák intézményes megsegítését.
Károly trónörökös és a néhai Diana hercegnő másodszülött fia 12 éves volt édesanyja tragikus autóbalesetének idején. Hivatásos katonaként Sandhurstben, a legtekintélyesebb brit tisztképző akadémián végezett 2005-ben. Ezután kitüntetéssel szerezte meg a brit hadsereg legkorszerűbb és legnagyobb tűzerejű helikopterére, az Apache-ra szóló külön elsőtiszti és lövészképesítést is.
Amikor öt éve másodszor is Afganisztánba vezényelték, már az Apache támadó helikopterekkel vett részt éles harci bevetéseken.
A korábban elsősorban botrányos kocsmai tivornyáiról elhíresült Harry herceg a veszélyes afganisztáni küldetéseivel általános megbecsülést vívott ki hazájában.
Két évvel ezelőtti leszerelése óta is
a királyi család egyik legnépszerűbb tagja.