Iraki fellépéssel gyengítené a franciaországi terrorizmust Hollande

Emlékezés a terrorizmus áldozataira Párizsban
Francois Hollande
Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet elleni iraki küzdelem hozzájárul a terrorizmus megelőzéséhez Franciaországban - mondta a francia elnök iraki hivatalos látogatásán.

- magyarázta Francois Hollande az iraki terrorellenes szolgálat egyik Bagdadhoz közeli bázisán.

Franciaországban az elmúlt években több merényletet is elkövettek a dzsihadista szervezet nevében vagy utasítására.

A francia hadsereg az iraki csapatokat 500 fős kontingenssel, benne kiképzőtisztekkel, katonai tanácsadókkal és tüzérséggel támogatja a terrorszervezet elleni harcban. Emellett a francia légierő légicsapásokat mér az Iszlám Állam szíriai és iraki állásaira.

Francois Hollande francia elnök Forrás: MTI/AP/Michel Euler

"A tét Moszul visszahódítása. Ahhoz, hogy sikerüljön, a következő hetekben képezniük, támogatniuk, kísérniük kell az iraki erőket, és a legjobb tanácsokat kell adniuk számukra" - mondta az elnök a francia katonáknak, akik közvetlenül nem vesznek részt a szárazföldi harcokban.