Baknak ütközött a vonat, több mint száz sérült New Yorkban

New York, 2017. január 4. Szakértők egy balesetet szenvedett elővárosi vonatnál New York Brooklyn negyedének Atlantic Terminal nevű vasútállomásán, ahol a szerelvény nekiütközött a vágány végét záró ütközőbaknak 2017. január 4-én. Több mint százan könnyebben megsérültek, tizenegy személyt kórházba vittek. (MTI/EPA/Andrew Gombert)
Vágólapra másolva!
Több mint százan könnyebben megsérültek szerdán egy vasúti balesetben New Yorkban.
Vágólapra másolva!

A szerelvény Long Islandről érkezett a brooklyni pályaudvarra, ám csak az után állt meg, hogy nekiütközött a vágány végét záró ütközőbaknak.

Szakértők egy balesetet szenvedett elővárosi vonatnál New York Brooklyn negyedének Atlantic Terminal nevű vasútállomásán Forrás: MTI/EPA/Andrew Gombert

A vonat szerencsére lassan haladt, de így is sok utas elesett a kocsikban, főleg azért, mert az ütközés pillanatában már leszálláshoz készülődtek.

A mentők 11 embert vittek kórházba. A vonaton becslések szerint 600-700 ember utazott.
A baleset okát még vizsgálják.