Afrikai sertéspestist mutattak ki a Kárpátalján

vaddisznó
Vaddisznó ( a kép illusztráció)
Vágólapra másolva!
Afrikai sertéspestis vírusát mutatták ki Magyarország határához közel, a kárpátaljai Nagyszőlősön - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.
Vágólapra másolva!

A betegség az emberre nézve nem, ugyanakkor a sertésekre, vaddisznókra rendkívül veszélyes, mivel nem gyógyítható. Magyarországon eddig még sohasem jelent meg a vírus, ezért a Nébih felhívja az állattartók, a vadászok és a lakosság figyelmét a megelőzés fontosságára.

A betegség átterjedésének veszélye miatt a határon sertéshúst, húskészítményt magáncélra is tilos behozni, ha valaki elhullott vaddisznót lát, értesítse a hatóságot. A sertéstartók kiemelten ügyeljenek a járványvédelmi intézkedések betartására, ha tüneteket észlelnek állataikon, haladéktalanul jelezzék állatorvosuknak - áll a közleményben.

Sertésekre, vaddisznókra veszélyes a vírus Forrás: AFP/Petras Malukas

A Nébih közölte azt is, hogy ez az első eset, amikor Kárpátalján megjelent a betegség. A helyi hatóságok a fertőzött nagyszőlősi gazdaságot 40 napra állategészségügyi zárlat alá helyezték. Az állományt - négy vaddisznót és hat malacot - felszámolták és az elhullott állatok tetemeivel együtt elégették.

A hatóságok szerint a fertőzési gócot lokalizálták, így az nem jelent további veszélyt. Egyúttal 20 kilométeres körzetben elrendelték az összes házi sertés állatorvosi vizsgálatát. A megfigyelési körzet Magyarország és Románia területére is átnyúlik - tartalmazza a közlemény.