Ferenc pápa huszonnyolc gyereket keresztelt meg

vízkereszt 2017 Ferenc pápa
Ferenc pápa megcsókoja a gyermek Jézus szobrát a vízkereszt ünnepe alkalmából tartott szentmisén a vatikáni Szent Péter-bazilikában. A vízkereszt a nyugati keresztény egyház számára a karácsonyi ünnepkör zárónapját jelenti, míg az ortodox keresztények vízkeresztkor ünneplik Jézus Krisztus születését
Vágólapra másolva!
Arra szólította fel a szülőket és keresztszülőket Ferenc pápa, hogy hitben neveljék fel a gyerekeket, ami "nem csak azt jelenti, hogy vasárnaponként a templomban elmondják a Hiszekegyet". A pápa tizenöt kisfiút és tizenhárom kislányt részesített a keresztség szentségében vasárnap a Sixtus-kápolnában.A misén a világban szenvedó gyerekekért is imádkoztak.
Vágólapra másolva!

A huszonnyolc olasz és külföldi gyerek többségben a Vatikán dolgozóinak az utóbbi hónapokban született gyereke volt. A Tamás, Gergely, Elza és Cecília mellett volt Hilary és Rodrigo névre keresztelt gyerek is.

Ferenc pápa megcsókoja a gyermek Jézus szobrát a vízkereszt ünnepe alkalmából tartott szentmisén a vatikáni Szent Péter-bazilikában. Forrás: AFP/Tiziana Fabi


II. János Pál pápa vezette be azt az egyházi hagyományt, hogy a pápa minden évben a január 6-án ünnepelt Vízkereszt utáni első vasárnap gyerekeket keresztel meg a Sixtus-kápolnában.
A keresztség fény - mondta Ferenc pápa. Arra szólította fel a szülőket és keresztszülőket, hogy hitben neveljék fel a gyerekeket, ami

"nem csak azt jelenti, hogy vasárnaponként a templomban elmondják a Hiszekegyet".

A misén a világban szenvedő gyerekekért imádkoztak.

A gyakran felsíró gyerekek hangját Ferenc pápa számára kedves "koncertnek" nevezte és hozzátette, azt szereti gondolni, hogy Jézus első prédikációja is gyermeksírás volt.


Ferenc pápa január 14-én a vatikáni Szent Márta-ház kápolnájában további nyolc gyereket keresztel meg, akik az augusztus 24-i közép-olaszországi földrengés után Accumoli és Amatrice városában születtek.