Összehangolja az Iszlám Állam elleni légicsapásait Moszkva és Ankara

Vágólapra másolva!
Oroszország és Törökország összehangolja az iszlám Állam elleni légicsapásait - erről írtak alá megállapodást a két ország képviselői. A két ország vállalta azt is, hogy szavatolja a december 30-án életbe lépett tűzszüneti egyezmény betartását.
Vágólapra másolva!

Oroszország és Törökország megállapodást írt alá arról, hogy a két ország milyen módszerekkel hangolhatja össze a jövőben a szíriai terrorista célpontok ellen indított légicsapásokat - jelentette be csütörtökön Moszkvában az orosz védelmi minisztérium.

Összehangolják a légicsapásokat

A megállapodást az az orosz és török delegáció írta alá, amelyik a múlt hónapban már találkozott Moszkvában, és tető alá hozott egy szíriai fegyverszüneti egyezményt.

Megbeszélésük középpontjában az Iszlám Állam elleni közös harc állt,

ennek keretében tárgyaltak a légi hadműveletek koordinációjáról.

A mostani dokumentum meghatározza azokat a mechanizmusokat, amelyek révén a két ország harci gépei együttműködnek egymással, összehangolva a terrorista célpontok elleni légicsapásaikat, megakadályozva a baleseteket, amikor repülőgépeik és drónjaik a szíriai légtérben vannak - olvasható a minisztérium közleményében.

Forródrót Moszkva és Ankara között

Moszkva és Ankara együttesen vállalt védnökséget a szíriai általános tűzszünetről szóló - a szíriai kormány és a felkelők között - létrejött megállapodás felett, amely december 30-án lépett életbe.

Ennek keretében további két dokumentumot írtak alá, így a fegyvernyugvás betartásának ellenőrzését célzó intézkedésekről, valamint a szíriai béketárgyalások megkezdésére vonatkozó készségről.

Oroszország és Törökország vállata, hogy szavatolja a tűzszünet betartását,

ehhez "forródrótot" is létesített a két orszád védelmi minisztériuma.