Trump hamarosan találkozhat Putyinnal

Trump sajtóértekezlete
Donald Trump
Vágólapra másolva!
Kevesebb, mint egy hét múlva beiktatják hivatalába Donald Trumpot, akinek amerikai elnökként hamarosan találkozhat az orosz elnökkel, Vlagyimir Putyinnal. Azt mondta egy interjúban, hogy a terrorellenes küzdelemben, az Iszlám Állam terrorszervezet legyőzésében számít az együttműködésre az oroszokkal.
Vágólapra másolva!

Donald Trump megválasztott amerikai elnök a The Wall Street Journalnak adott interjújában bejelentette, hogy találkozót tervez Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, s egyúttal sejtetni engedte azt is, hogy visszavonhatja az Oroszország ellen Barack Obama által decemberben hozott szankciókat.

Donald Trumpot néhány nap múlva beiktatják Forrás: MTI/AP/Seth Wenig

A megválasztott elnök úgy fogalmazott: "bizonyos ideig" fenntarthatja az Oroszország-ellenes szankciókat, de "ha kijövünk egymással és Oroszország tényleg segít nekünk, akkor miért kellene bárkinek is szankciókat alkalmaznia olyasvalaki ellen, aki nagyszerű dolgokat tesz?".

Bejelentette:

felkészült arra, hogy valamikor a január 20-án tartott beiktatási ünnepsége után találkozzék Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

Trump - akit néhány nap múlva iktatnak be hivatalába - utalt arra is, hogy

a terrorellenes küzdelemben, az Iszlám Állam legyőzésében számít Moszkvára.

Arra a kérdésre, vajon fenntartja-e az elmúlt évtizedekben az amerikai politikát jellemző "egy Kína-politikát". vagyis Tajvant nem ismeri el önálló entitásként, Trump hangsúlyozta: "minden kérdés a tárgyalóasztalon van, köztük ez is".

Ott lehetnek a béketárgyalásokon is

Oroszország meghívta a Donald Trump megválasztott amerikai elnök leendő kormányzatának küldöttségét a kazahsztáni Asztanában tartandó Szíria-közi béketárgyalásokra, írta a The Washington Post pénteki számában, az átmenetet lebonyolító Trump-csapatban lévő forrásra hivatkozva . Kiemelte, hogy a Barack Obama amerikai elnök vezette kormányzatot "hangsúlyozottan kizárták" a meghívottak köréből. A Trump-csapat forrása megerősítette a napilap értesülését, ugyanakkor hozzátette, hogy "semmilyen döntés nem született" a találkozóval kapcsolatban.