Gyanúsított lett Iliescu a bányászjárás ügyében

2017.01.16. 18:09

Kihallgatta a román katonai ügyészség hétfőn Ion Iliescu volt román elnököt, akit emberiesség elleni bűncselekménnyel gyanúsítanak az 1990-es úgynevezett bányászjárás ügyében.

Iliescut elsősorban azért hívták be, hogy közöljék vele, hivatalosan is gyanúsítottá vált az ügyben. A román média szerint ezzel a végéhez közeledik az ügyészségi vizsgálat, és nemsokára a vádemelés is megtörténik. 

A volt elnök hétfőn a vádhatóság épülete előtt szűkszavú volt, csak annyit mondott az újságíróknak, hogy nem tekinti magát felelősnek az akkor történtekért. 

A politikus ügyvédje közölte, Iliescu nem adott nyilatkozatot az ügyészeknek, és "jól viselte", amikor közölték vele a gyanút.

Ion IliescuForrás: AFP/Grigore Popescu

A román katonai ügyészség az elmúlt napokban sorra hívta be az ügy többi gyanúsítottját, többek között Gelu Voican Voiculescu volt miniszterelnök-helyettest és Miron Cozma volt bányászvezért.

Az ügyészség azzal gyanúsítja Iliescut és társait, hogy 1990 júniusában állami karhatalmi szervek segítségével erőszakosan feloszlatták a bukaresti Egyetem téren az akkori hatalom ellen tüntető polgári lakosságot, majd Bukarestbe szállították a Zsil-völgyi bányászokat. Ez utóbbiak betörtek az ellenzéki pártok székházaiba, az utcán pedig brutálisan bántalmaztak számos polgári lakost, akikről feltételezték, hogy az ellenzéki pártok szimpatizánsai. Az akkori véres események nyomán négyen vesztették életüket, és mintegy 1300-an megsérültek.

A katonai ügyészség december végén jelentette be, hogy bűnvádi eljárást indított az említett személyek ellen.

Még mindig keresik a felelősöket

Románia máig nem derítette ki, hogy kit terhel felelősség az akkori erőszakos cselekményekért, legutóbb 2015-ben indították újra a vizsgálatot, miután a strasbourgi emberjogi bíróság 2014-ben elítélte Romániát, és az atrocitások kivizsgálására, valamint az áldozatok számára kártérítés fizetésére kötelezte a román államot.