Az Iszlám Állam 12 fogollyal végzett Palmürában

Vágólapra másolva!
A foglyok némelyikét agyonlőtték, másokat lefejeztek.
Vágólapra másolva!

Tizenkét embert gyilkoltak meg az Iszlám Állam terrorszervezet harcosai a szíriai Palmürában, a foglyok némelyikét agyonlőtték, másokat lefejeztek - jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns szervezet és a Palmyra Monitor aktivistahálózat.

A meggyilkolt 12 ember decemberben, Palmüra lerohanásakor került az iszlamisták fogságába. A hírek szerint

négy tanárt és kormányalkalmazottat fejeztek le, a többieket - négy-négy lázadó és kormányhű katonát - először agyonlőtték, majd lefejezték.

Az Iszlám Állam harcosai tavaly decemberben foglalták vissza Palmürát, 9 hónappal azt követően, hogy a damaszkuszi rezsim erői orosz segítséggel kiűzték őket onnan.