Teherautóval ütközött egy iskolabusz

Vágólapra másolva!
Legalább 15 gyerek meghalt, és több tucatnyian megsérültek, amikor teherautóval ütközött egy iskolabusz India északi részén.
Vágólapra másolva!

A busz vezetője is meghalt a balesetben. Indiában rendszeresek a hasonló tragédiák, az országban ugyanis talán a legrosszabb a közlekedésbiztonság a világon – jelentette a brit Guardian.

A BBC 45 sérültről számolt be, akik közül 14-nek kritikus az állapota. Az áldozatok 3-12 év közöttiek, akik egy helyi iskolába jártak.

A Times of India legalább 25 halálos áldozatról számolt be, akik közül 18 gyerek. A lap úgy tudja, hogy az 50 sérült közül 36 van kritkus állapotban.

Idéztek egy szemtanút is, aki elmondta, hogy egy órába telt, mire kimentették a testeket az összeroncsolódott járműből.

Indiában tavaly majdnem 150 ezer ember halt meg közlekedési balesetben, vagyis naponta átlagosan négyszázan.

Egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a balesetet, de valószínűleg az arrafelé téli reggeleken gyakori sűrű köd lehet a probléma.