Kiürítette az ország kasszáját a távozó elnök

BARROW, Adama; JAMMEH, Yahya
Banjul, 2017. január 22. A hazáját elhagyni készülő Yahya Jammeh leváltott gambiai államfőt (fent) búcsúztatják támogatói a banjuli nemzetközi repülőtéren 2017. január 21-én. A nyugat-afrikai ország élén 22 évig állt Jammeh a december eleji elnökválasztáson alulmaradt az ellenzék jelöltjével, Adama Barrow-val szemben, akitől azonban megtagadta a hatalomátadást a mandátumának január 18-i lejárata után. A megbukott államfőt végül a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége (ECOWAS) tagállamainak Gambiába bevonult hadereje kényszerítette távozásra. (MTI/AP/Jerome Delay)
Vágólapra másolva!
Több mint 11 millió dollár hiányzik a gambiai államkincstárból Yahya Jammeh volt elnök távozása után – közölte az új államfő tanácsadója.
Vágólapra másolva!

Mai Ahmad Fatty szerint a szakértők most próbálják kideríteni, pontosan mennyi pénzt tűnt el – számolt be a BBC. Független forrásokból nem sikerült megerősíteni a hírt.

Yahya Jammeh volt államfőt búcsúztatják a támogatói Forrás: MTI/AP/Jerome Delay

Jammeh 22 évig volt hatalmon, szombaton ment száműzetésbe, és távozásának éjszakáján luxusautókat és egyéb tárgyakat pakoltak be egy csádi teherszállító repülőgépbe.

A megválasztott elnök még mindig Szenegálban tartózkodik, és egyelőre nem tudni, hogy mikor tér haza. Nyugat-afrikai katonák azonban már vasárnap megérkeztek Gambiába, hogy előkészítsék Adama Barrow érkezését.