Egyiptomi katonákkal végeztek a Sínai-félszigeten

Vágólapra másolva!
Öt egyiptomi katonát öltek meg fundamentalisták a Sínai-félszigeten - közölte hétfőn a hadsereg.
Vágólapra másolva!

A katonákkal vasárnap végeztek a „nemzet és a vallás ellenségei”. A hadsereg további részleteket nem közölt, s a támadás elkövetőjeként egyelőre egyetlen csoport sem jelentkezett.

Mohamed Murszi iszlamista elnök 2013-as megbuktatása óta megszaporodtak a biztonsági erők tagjai elleni támadások Egyiptomban. A rajtaütések elkövetőjeként általában az Iszlám Állam dzsihadista szervezetnek hűséget fogadó Sínai Tartomány (Viláját Sinái) nevű radikális csoport jelentkezik.

A kormány szerint már több száz rendőr és katona vesztette életét a szélsőségesek támadásaiban, amelyek többségét az Izraellel és a Gázai övezettel határos Sínai-félszigeten követik el, de történtek hasonló esetek a fővárosban, Kairóban is.