Vita Washingtonban: Egy demokrata párti képviselő Aszaddal tárgyalt

2017.01.27. 06:12

Vita bontakozott ki Washingtonban amiatt, hogy Tulsi Gabbard demokrata párti képviselőnő Damaszkuszban járt, és tárgyalt Bassár el-Aszad szíriai elnökkel. Tulsi Gabbard Hawaii demokrata párti képviselője, iraki veterán és a képviselőház két bizottságának is tagja.

Bassár el-Aszad szíriai elnökForrás: AFP/SANA

Utazásáról nem tájékoztatta a kongresszusi vezetőket, ám a vita láttán, csütörtöki közleményében leszögezte: a kongresszus etikai bizottsága jóváhagyta a szíriai látogatást. Demokrata párti és republikánus törvényhozók egyaránt éles bírálatokat fogalmaztak meg Gabbard vizitje kapcsán.

Tulsi Gabbard erre válaszként hangsúlyozta, hogy nem volt kifejezett célja Aszad elnökkel találkozni, de ha már Damaszkuszban volt, és adódott erre lehetősége, akkor miért is ne tette volna meg, mert esetleg ezzel is hozzájárulhat az évek óta tartó konfliktus békés rendezéséhez.

Úgy vélte, az Egyesült Államoknak be kell fejeznie a "rendszerváltoztatást" célzó háborúját Aszad ellen, és erejét helyette az al-Kaida és az Iszlám Állam elleni harcra kell összpontosítania. A védelmi minisztérium jelezte: tudott a damaszkuszi látogatásról, de nem vett részt a lebonyolításában.