Porcsalmi Bálintot választották az RMDSZ ügyvezető elnökévé

Vágólapra másolva!
Porcsalmi Bálintot választották a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető elnökévé szombaton, aki a január elején lemondott Kovács Pétert váltja a tisztségben.
Vágólapra másolva!

Porcsalmi megválasztását Kelemen Hunor RMDSZ-elnök javasolta, és a Marosvásárhelyen ülésező Szövetségi Képviselők Tanácsa egyöntetűen választotta meg.

A politikus a tanácskozás elején közölte, azt szeretné, ha a következő két évben az RMDSZ Románia legkorszerűbb politikai erejévé válna. Fontosnak nevezte az innovációt, egyik fő céljaként a felkészülést jelölte meg az RMDSZ májusi kongresszusára.

A 36 éves Porcsalmi Bálint Kolozsváron született, Zilahon végezte középiskolai tanulmányait, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen szerzett politológusi diplomát. Az elmúlt 17 évben az RMDSZ valamennyi választási kampányában részt vett előbb szervezőként, koordinátorként, az utóbbi években pedig tanácsadóként.