Tőkés László: Az RMDSZ rossz oldalon áll

Vágólapra másolva!
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke szerint a romániai büntetőtörvények rendeleti módosítása miatti tömegmegmozdulások közepette a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a barikád rossz oldalán áll. 
Vágólapra másolva!

Tőkés László szerint az 1989 utáni legkiterjedtebb romániai utcai megmozdulások az RMDSZ ellen is szólnak, egészen addig, amíg támogatja a kormányt, a kormánypártokat, és nem hajlandó elítélni a sürgősségi kormányrendeletet és törvénytervezetet.

Tőkés László azt mondta:

Azt is mondta, hogy amikor kimegy az utcára, és látja a tüntetőket, magyarként szégyelli magát az RMDSZ helytelennek vélt álláspontja miatt. Szerinte az, hogy az RMDSZ Ezüstfenyő díjjal tüntette ki a korrupciós bűncselekmények miatt alapfokon már elítélt Olosz Gergely volt szenátort,

szintén a szövetség korrupcióval kapcsolatos álláspontját tükrözi.

Azt mondta, nem kaphatja ugyanazt a kitüntetést az általános elismerésnek örvendő Böjte Csaba ferences szerzetes és Olosz Gergely.

Az RMDSZ közleményben azt írta,

nem ért egyet a román kormány döntésével,

amely kedd este sürgősségi kormányrendelettel módosította a büntető törvénykönyvet (Btk.) és a büntetőeljárást. A szövetség a büntetőjog parlamenti módosítását javasolta.

Tőkés László a Gyergyószéki Székely Tanácsnak kezdeményezéséről – miszerint polgári kezdeményezésként nyújtsák be a parlamentben Székelyföld autonómiastatútumának a tervezetét – azt mondta, reméli, hogy nem lesz szükség erre, mert az RMDSZ és az MPP képviselői maguk nyújtják be a tervezetet.

Az EMNT elnöke azt is sérelmezte, hogy Klaus Iohannis Strasbourgban példaértékűnek mondta Románia kisebbségpolitikáját, és ezt az RMDSZ kisparlamentje szó nélkül hagyta. Azt mondta, a román államfő kijelentése Nicolae Ceausescu román diktátor hasonló kijelentéséhez hasonlítható.