Eljárás Svájcban a volt gambiai belügyminiszter ellen

Vágólapra másolva!
Emberiesség elleni bűncselekmények gyanúja merült fel vele szemben.
Vágólapra másolva!

A svájci szövetségi ügyészség emberiesség elleni bűncselekmény gyanújával eljárást indított Ousman Sonko volt gambiai belügyminiszter ellen. Sonkót egy jogvédő szervezet jelentette fel, melynek célja az, hogy elszámoltassák a legmagasabb szintű bűncselekmények felelőseit.

Jogvédők azzal vádolják az ex-minisztert, hogy Yahya Jammeh egykori gambiai elnök holdudvarának tagjaként felelősség terheli a rezsim által elkövetett kínzások, gyilkosságok és más jogsértések miatt.

Sonko éveken át parancsolt a helyi ellenzéket üldöző gambiai elitosztagoknak.

Ousman Sonko 2006-2016 között volt a belügyi tárca vezetője, de miután tavaly összekülönbözött az akkori elnökkel, elmenekült a nyugat-afrikai országból. Sonko tavaly november 10-én nyújtotta be menedékkérelmét Svájcban. A svájci hatóságok január 28-án előzetes letartóztatásba helyezték.