Észak-Korea feltehetően mintegy 280 kilogramm dúsított uránt halmozott fel, amely a plutóniumkészletekkel együtt mintegy 45 atomtöltet elkészítésére lenne elegendő – állítja egy dél-koreai kutatóközpont szakértője.

Kim Dzsongun észak-koreai vezető – Phenjan már több rakétakísérletet hajtott végreForrás: AFP/Kcna Via Kns

Li Szanghjun mondta, hogy fejlesztéseinek jelenlegi üteme mellett Phenjan 2020-ig többfajta atomfegyvert, illetve atomtöltet célba juttatására alkalmas rakétát állíthat hadrendbe.

Észak-Korea tavaly két föld alatti kísérleti atomrobbantást hajtott végre, illetve 2006-ben, 2008-ben és 2013-ban is végzett ilyen kísérleteket, ami miatt az ENSZ Biztonsági Tanácsa és több nyugati ország, illetve Japán és Dél-Korea újabb és újabb szankciókat léptetett életbe ellene.

Az észak-koreai uránkészletekről szólva a dél-koreai külügyi szóvivő megjegyezte: Szöul nyomon követi és aggodalommal figyeli az észak-koreai uránkészletek felhalmozódását, megosztja információit az Egyesült Államokkal, de nem tárja őket a nyilvánosság elé.