Felkelők vették tűz alá a vörösfélhold központját Aleppóban

Vágólapra másolva!
Ellenzéki fegyveresek vették rakétavetőkből lőtték a városrészt.
Vágólapra másolva!

Ellenzéki fegyveresek vették rakétavetőkből tűz alá a vörösfélhold központját az észak-szíriai Aleppóban, hárman meghaltak, egy gyermek, egy nő és egy önkéntes - közölte a londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).

A helyi vörösfélhold, valamint a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottság szerint heten meg is sebesültek, köztük hárman súlyosan.

A negyed lakosai korábban elmenekültek az akkor még a felkelők ellenőrzése alatt álló, immár rommá lőtt kelet-aleppói kerületből. Azóta a kormányerők elvileg mentesítették a térséget az aknáktól, és visszaengedték a helyieket.

A damaszkuszi rezsim hónapokon át lőtte és bombázta, s szinte a földdel tette egyenlővé a nagyváros keleti részét. A 2011 tavaszán kezdődött szíriai konfliktusban mintegy 310 ezer ember halt már meg, és több millióan váltak földönfutóvá.