Terrorgyanú: Németországban őrizetbe vettek két iszlamistát

Vágólapra másolva!
Küszöbönálló terrortámadás gyanúja miatt nagyszabású razziát tartottak, és őrizetbe vettek két, közveszélyes iszlamistaként számontartott férfit a németországi Göttingenben csütörtökre virradóra.
Vágólapra másolva!

A rendőrség szerint egy 27 éves algériai és egy 23 éves nigériai állampolgárt vettek őrizetbe.

Mindketten családjukkal élnek Göttingenben, és hosszú ideje a helyi szalafista – radikális iszlamista – körökhöz tartoznak.

Az utóbbi napokban egyre sűrűsödtek egy "lehetséges, konkrét, küszöbönálló terrortámadásra" utaló jelek, ezért gyorsan fel kellett lépni a két közveszélyes férfival és közvetlen környezetükkel szemben – áll a rendőrségi közleményben.

Az éjjeli akcióban 450 rendőr vett részt, mozgósítottak egy terrorelhárító különleges alakulatot, és összesen 12 helyszínen tartottak házkutatást.

A szalafizmus a radikális iszlamizmus legnépszerűbb németországi irányzata, elveti a világi államot, és a saría, az iszlám jogrend alapján működő állam kiépítésére törekszik. A szalafisták száma 10 ezerre tehető. A 82,8 milliós Németországban 4-4,5 millió muszlim él, többségük szunnita török.