Hiába tiltja Madrid, megtartják a katalán függetlenségi népszavazást

Vágólapra másolva!
A spanyol alkotmánybíróság szerint jogsértő, de a katalán parlamentet ez nem érdekli.
Vágólapra másolva!

A spanyol alkotmánybíróság megsemmisítette a katalán parlament határozatát, amelyben 2017 szeptemberére függetlenségi népszavazást kezdeményezett. A testület döntése borítékolható volt, mivel korábban a 2014 november 9-re meghirdetett referendumot is alkotmányellenesnek találta.

Az elmúlt időben a katalán parlament minden olyan döntését megsemmisítette, ami a Spanyolországtól való elszakadásra és az önálló katalán állam létrehozására irányult,

valamint alkotmányellenesnek minősítette és megtiltotta a függetlenségi kezdeményezéseket.

Katalónia függetlenségéért tüntetők - képünk illusztráció Forrás: AFP/Josep Lago

Mivel a katalán parlament ennek ellenére tavaly októberben elfogadta a népszavazási kezdeményezést, az alkotmánybíróság büntetőeljárás megindítását kérte az ügyészségtől Carme Forcadell, a katalán parlament elnöke és négy másik katalán nacionalista politikus ellen.

Ez már a második eljárás lehet, amely az alkotmánybíróság kezdeményezésére indul a katalán házelnökkel szembeni engedetlenség miatt.

Az alkotmánybíróság ismét felhívta a katalán vezetők figyelmét büntetőjogi felelősségükre a bírósági rendelkezések elfogadására és betartására.

A katalán kormány a döntésre reagálva közölte: ez nem változtat azon, hogy megtartják a referendumot. Vagyis a katalán kormány a spanyol kormány jóváhagyása nélkül is megrendezné a referendumot, és kifogásolja, hogy a madridi vezetés párbeszéd helyett a bírósági utat választja.

A többség ellenzi az elszakadást

A Katalóniában tavaly év végén végzett hivatalos közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek többsége (45,1 százalék) ellenzi a Spanyolországtól való elszakadást, de nem sokkal kevesebben (44,9 százalék) voksolnának az önállósodásra.