Trump: Oroszország adja vissza a Krímet Ukrajnának

Vágólapra másolva!
Donald Trump egyértelműen azt várja el Oroszországtól, hogy adja vissza a Krímet Ukrajnának – mondta Sean Spicer, a Fehér Ház szóvivője a Reuters szerint.  
Vágólapra másolva!

A szóvivő a Politico szerint azt is mondta: ugyan a Fehér Ház szorosabb kapcsolatokra törekszik Oroszországgal, de néhány kérdésben kemény álláspontot képvisel. Szerinte Trump világossá tette, hogy elvárja az orosz kormánytól, hogy mérsékelje az erőszakot Ukrajnában.

Nem adják

A Krím félsziget Oroszország része, és Oroszország saját területeit nem adja vissza - szögezte le szerdán Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő, reagálva Sean Spicer fehér házi szóvivő erre vonatkozó nyilatkozatára.

Megerősítette, hogy a G20-ak február 16-17-i külügyminiszteri találkozója alkalmával Szergej Lavrov orosz külügyminiszter külön tárgyalóasztalhoz ül amerikai kollégájával, Rex Tillersonnal. Ez lesz az első megbeszélésük. A kétoldalú kapcsolatokon kívül megvitatják azokat a nemzetközi kérdéseket és válsághelyzeteket is, amelyekben együttműködhet a két ország.