A rendőrséget okolják a szúfik a mecset elleni merénylet miatt

Pakisztán, Szevan
Szevan, 2017. február 17. A pénteki imán részt vevő híveket védi pakisztáni rendőr Szevanban 2017. február 17-én, miután az előző nap egy öngyilkos merénylő pokolgépet robbantott a pakisztáni város Lál Shahbáz Kalandar középkori szúfi filozófus nevét viselő mecsetében. Az Iszlám Állam dzsihadista terrrorszervezet vállalta magára a merényletet, amelyben legalább hetvenöt ember életét vesztette és mintegy kétszáz megsebesült. (MTI/EPA/Sahzaib Akber)
Vágólapra másolva!
Tovább emelkedett a pakisztáni mecsetben elkövetett öngyilkos merénylet áldozatainak a száma. A szúfi hívők a rendőrséget okolják, amiért nem voltak képesek megvédeni a mecsetet.
Vágólapra másolva!

A legfrissebb jelentések szerint 80 ember halt meg a szúfi mecset elleni támadásban, ami két éve a legsúlyosabb merénylet volt Pakisztánban. Három hónap leforgása alatt másodszor ért támadás szúfi mecsetet.

A merényletben 250 ember sebesült meg - számolt be az AP.

A pénteki imán részt vevő híveket védi egy pakisztáni rendőr Szevanban Forrás: MTI/EPA/Sahzaib Akber

Pénteken a hívek a rendőrség ellen tüntettek a mecset előtt. Egyikük elmondta a Reuters helyszínen lévő tudósítójának, hogy rendőrségi védelmet kértek a mecset számára, mert fenyegetéseket kaptak a táliboktól, de a hatóságok nem tettek semmit.

A merényletet egyébként nem a tálibok, hanem az Iszlám Állam követte el.

A pakisztáni hadsereg hajtóvadászatot indított a mecset elleni merénylet után, megöltek legalább 39 szélsőségest. A hadsereg egyszerre több helyszínen csapott le a fegyveresekre, összetűzések voltak a többi között Karacsiban, Kvetta és Szargodha városában, illetve Orakzai törzsi területen. Az országos hajtóvadászatban 47 szélsőséges fegyverest őrizetbe vettek.